Leclerc-nek ászpókere volt, ám Verstappen végül villantotta a royal flusht

A mögöttünk hagyott Szaúdi Nagydíj utolsó hét-nyolc köre ékes bizonyítéka annak, hogy miért szereti még mindig sok millió ember a Formula–1-et. Max Verstappen körökön át kereste a fogást Charles Leclerc-en, és végül túl is járt a monacói eszén egy csodálatos párharc végén, míg a harmadik helyen az erősebb szárnysegéd, Carlos Sainz futott be a roppant peches, pole-ból kezdő Sergio Pérez előtt.

Hosszú még a szezon, de bízunk benne, hogy minden verseny hasonlóan izgalmasan alakul majd, sok előzéssel, sok akcióval. Verstappen és Leclerc párharca nagyon úgy tűnik, hogy az év meghatározó csatája lesz, és egyelőre nagyon fair, tiszta a küzdelmük.

Ezúttal a hollandnak jött ki a lépés, igaz, Leclerc is remekül taktikázott, ám végül a címvédő kezébe kerültek a jobb lapok a végső leosztásnál. Továbbra is mély krízisben van a Mercedes, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 2009 után esett ki újra a Q1-ben az autó teljesítménye miatt, miközben a Red Bull és a Ferrari kiélezett csatát vív az élen, és gyűjti a pontokat. Alig várjuk Verstappen és Leclerc ausztráliai ütközetét.

A Bukótér-podcast aktuális adásában többek között az alábbi témákat is érintjük:

  • Sajnálatos, hogy a sporthoz olyan méltatlan események történnek egy F1-es helyszín közelében, mint az egyik olajraktár felrobbantása.
  • Mick Schumacheré az év első komoly balesete, szerencsére ép bőrrel megúszta.
  • Ki fogadott volna Pérez élete első pole-jára? A mexikói megcsinálta!
  • Néző szempontból remek volt az Alonso–Ocon csata, de csak magukkal szúrtak ki.
  • Sima Pérez-győzelem lehetett volna, ám Latifi baleseténél a mexikóit elhagyta a szerencse.
  • Hamilton egy Haasszal, Magnussennel csatázott azonos gumin és üzemanyagszinten. Néhány hónapja ilyen forgatókönyv eszünkbe sem jutott volna.
  • Csodálatos párharc volt a győzelemért Leclerc és Verstappen között. Ebből még jöhet néhány!
  • Mit várhatunk Ausztráliában, ahol a pályát némileg átalakították?

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.