Börtön és ötmillió forintos büntetés várhat a Hungaroring karanténszabályait felrúgó F1-esekre

2020.07.11. 17:44

Súlyos büntetés várhat azokra a pilótákra és csapattagokra, akik megszegik a Forma-1-es Magyar Nagydíj járványügyi korlátozásait, írja a BBC.

A brit lap azt írja, hogy az Európa Unión kívüli országok pilótái és dolgozói, valamint a brit csapatok tagjai a Magyar Nagydíj alatt nem hagyhatják el hoteljeiket és a Hungaroringen felállított konténervárost a kormány rendelkezései szerint, csak akkor, amikor a pályára utaznak, illetve amikor elhagyják Magyarországot. Aki megszegi ezt a szabályt körülbelül 15 ezer eurós büntetést (ez ötmillió forint lehet) fizethet, és még a börtön is kockáztatja, áll abban a feljegyzésben, amelyet a sorozat irányítói minden csapatnak megküldtek. 

További szabály, hogy csak a hotelben illetve a pályáján szabad étkezni a csapatoknak, és nem használhatnak tömegközlekedési eszközöket és taxit sem.

A Forma-1-ben ez a korlátozás elég sok istállót érint, a tízből hétnek van a bázisa az Egyesült Királyságban. A pilóták között is több brit van, Lewis Hamilton, Lando Norris, George Russell, Thai Alexander Albon, de a mexikói Sergio Perez, a kanadai Lance Stroll és Nicholas Latifi, az ausztrál Daniel Ricciardo, az orosz Danyiil Kvjat is érintett a különleges szabályok által. 

A Forma-1 vezetősége viszont országtól függetlenül az összes résztvevőnek azt tanácsolja, hogy kövessék a szabályokat, és tartsák tiszteletben a magyar kormány által hozott intézkedéseket.