Ha Ecclestone-on múlna, már törölték volna az F1-idényt

2020.03.28. 10:09

A sportágat évtizedeken keresztül irányító Bernie Ecclestone már lefújta volna a Forma-1-es világbajnoki sorozat 2020-as idényét, amely a koronavírus-járvány miatt már csak csonka idény lehet. 

Az MTI híre szerint a 89 éves üzletember azt mondta, a koronavírus-járvány miatt kevés esélyt lát arra, hogy idén egyáltalán megrendezik a vb-t. "Hogy én mit tennék? Vélhetően megmondanám, hogy ebben az évben nem lesz egyetlen verseny sem" - mondta a jelenleg Brazíliában tartózkodó Ecclestone. Szerinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy mindenki biztonságban legyen, és ebben az esetben senki nem hozna felelőtlen döntéseket.

"Az olimpiát is elhalasztották, ami nyilván nem túl jó dolog, de a helyzet ezt kívánta meg" - mondta a Forma-1 egykori vezetője, aki szerint inkább 2021-re kellene mindenkinek fókuszálnia a mostani bizonytalan helyzet helyett.

A sportág mostani vezetőségének tervéről, miszerint nyári indulással 15-18 futamos idényt terveznek, pesszimistán nyilatkozott. "Nagyon meg lennék lepődve, ha ezt a tervüket meg tudnák valósítani. Szurkolok nekik, és adott esetben jövő év elején is lehet még három-négy verseny, ami a 2020-as vb-sorozatba tartozna, a kérdés csak az, hogy hol" - mondta Ecclestone.

A 22 futamos Forma-1-es idény eredetileg március 15-én az Ausztrál Nagydíjjal rajtolt volna, ám a járvány miatt az első nyolc versenyből hatot elhalasztottak, kettőt pedig - az ausztrál mellett a monacói hétvégét - töröltek. A szezon jelen állás szerint június 14-én Kanadában kezdődik.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!