A Tour-győztes bringás szerint szurkolók nélkül nem lenne igazi a verseny

2020.03.30. 14:59

A Tour de France 2018-as győztese, Geraint Thomas szerint nézők nélkül nem lenne szabad megrendezni idén a francia országúti kerékpáros körversenyt, amely az egyike annak a kevés nyári nagy sporteseménynek, melyet még nem halasztottak el a koronavírus-járvány miatt, írja az MTI.

„Szurkolók nélkül nem lenne igazi a Tour”

– nyilatkozta a Daily Telegraphnak hétfőn a 33 éves walesi bringás. Szerinte a verseny megrendezésére vonatkozó döntést úgy kell meghozniuk az illetékeseknek, hogy legfontosabb szempontként minden érintett egészségének védelmét jelölik meg.

„Szeretnék újra versenyezni, szeretnék ott lenni a Touron, de csak akkor, ha biztonságos” – jelentette ki, és hozzátette, hogy az érveket és az ellenérveket is meg tudja érteni.

Egyrészről ez csak egy sportesemény, és most van ennél fontosabb is a világban, másrészről viszont számos munkahely függ a Tour megrendezésétől

– mondta a Team Ineos versenyzője.

A Tour de France a tokiói olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság mellett az egyik legnagyobb sportesemény lett volna az idei nyáron. Az olimpiát és a futball-Eb-t már elhalasztották, sajtóértesülések szerint azonban a francia körverseny szervezői inkább azon dolgoznak, hogy a nyilvánosság jelentős kizárásával, de megrendezhessék a Tourt. Jelen állás szerint az idei verseny június 27-én rajtolna Nizzában, és július 19-én, a hagyományoknak megfelelően Párizsban érne véget.

A francia sportminiszter, Roxana Maracieanu korábban arról beszélt, hogy elképzelhetően tartja a nézők nélkül rendezett Tour de France-t, mivel a verseny gazdasági modellje nem a jegyeladásokra, hanem a televíziós jogdíjakra épül. Az utolsó nagy kerékpáros verseny, amit rövidítve ugyan, de még befejeztek, a Párizs–Nizza volt március 14-én. Azóta minden kerékpárversenyt lefújtak, köztük az év első háromhetesét, a Giro d'Italiát is, ami május 9-én Budapestről rajtolt volna.

Franciaországban is igen súlyos a koronavírus-járvány, vasárnapig már 40 174 megbetegedést regisztráltak az országban, közülük 2606 beteg halt meg, és eddig 7202-en gyógyultak fel a betegségből.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!