Märcz Tamás állásába került a csalódást keltő vb-szereplés

D KOS20220621026
2022.07.18. 15:41
A Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége közölte, közös megegyezéssel távozik Märcz Tamás szövetségi kapitány, miután a hazai rendezésű világbajnokságon nemhogy az érmekről, de a csekély vigaszt jelentő ötödik helyről is lemaradt a magyar férfi vízilabda-válogatott. A tréner 2016 decemberében vette át Benedek Tibor helyét a kispadon: az élet különleges játéka, hogy első nagy világeseménye a válogatott élén a 2017-es budapesti vizes világbajnokság volt, és az utolsó nagy tornája is egy hazai rendezésű vb lett.

A kapitány búcsúját Vári Attila, az MVLSZ elnöke jelentette be hétfő délután, miután az elnökség értékelte a vb-n történteket.

A mieinket előzetesen egyértelmű aranyesélyesnek kiáltották ki a Hajós Alfréd Sportuszodában rendezett világbajnokságon. S bár a csoportkört veretlenül megnyertük, a nyolc között a címvédő olaszokkal szemben 11–10-re alulmaradtunk, úgy, hogy az utolsó negyedben, alig több mint két perccel a vége előtt jóval nagyobb verés is kinézett a mieinknek, négy gól volt a csapatok között.

A csapatkapitány, Varga Dénes meccs utáni nyilatkozata nem sok jóval kecsegtetett... 

„Nem csináltunk semmi extrát: készültünk a legeredményesebb játékosaikból, arra, hogy próbáljunk odaérni rájuk, de ezeket a lehetőségeket is elnéztük.”

A mondat már csak azért is hatott furcsán Varga szájából, mert csoportgyőztesként a mieinknek plusz idő jutott felkészülni a mindig, minden tornán vízválasztóként emlegetett negyeddöntőre.

„A vereség elsősorban mindig a szövetségi kapitány felelőssége, én készítem fel a csapatot, én mondom meg, milyen taktikát választunk. Ez most is így volt, de nem állítanám, hogy minden előzetes elképzelésünket meg tudtuk volna valósítani” – értékelt rezignáltan  Märcz Tamás szövetségi kapitány, hozzátéve, olyan érzése van, mintha ököllel gyomron vágták volna.

A két nappal későbbi, Egyesült Államok elleni ötméteresekkel elbukott helyosztó még ennél is nagyobb hideg zuhany volt. „Mindenki csalódott. Ha az olasz meccsre azt mondtam, öklös a gyomorba, ez most egy hasba rúgással ér fel” – állt a mikrofonok elé a szövetségi kapitány. 

„Borzalmas mérkőzés volt, szakmailag értékelhetetlen” – mondta a Pro Recco Bajnokok Ligája-győztes játékosa, Zalánki Gergő. Varga Dénes pedig ismét arról beszélt, a meccs előtti fő elképzelés kimerült annyiban, hogy az amerikaiak két legjobbját, Alexander Bowent és Hannes Daube-ot ki kell valahogy kapcsolni a csapatjátékból. „Ehhez képest meg kell nézni, ki lett a mérkőzés legjobbja az amerikaiaknál” – bosszankodott az interjúfolyosón. (Az amerikaiak két legeredményesebb játékosa pedig éppen Bowen és Daube lett.)

Diadalmenet helyett egy morálisan megviselt, fáradt csapat tagjai sétáltak el az újságírók mellett péntek este, ami nem is annyira a világbajnokság szempontjából tűnt rossz jelnek – az ekkorra már elúszott, függetlenül a 7. vagy 8. helytől és a becsületbeli, reményszerinti (végül össze is jött) Montenegró elleni győzelemtől. Sokkal inkább amiatt, mert kevesebb mint két hónap múlva Splitben már Európa-bajnokságot rendeznek, ahol a többség alighanem szeretné kiköszörülni a csorbát.

Még az USA-meccs előtt Vári Attila, a pólószövetség elnöke arról beszélt az Indexnek, biztos abban, hogy a csapat képes lesz helyreállítani az önbizalmát és úgy utazik Horvátországba, hogy ismét reális a játékosoktól négy közé jutást várni. Arról akkor még nem esett szó, hogy esetleg más szövetségi kapitányt bíznak meg a gyors újjáépítés feladatával ­– információink szerint ekkor még nem is fogalmazódott meg az MVLSZ vezetésében az egyértelmű igény a kapitányváltásra, azt csak az újabb vereség után mondták ki néhányan.

Az azonban szintén rossz jelnek tűnt, hogy az Egyesült Államokkal szemben elvesztett találkozó után Märcz Tamás kikerülte az Eb-vel kapcsolatos kérdés megválaszolását: 

– Mennyit számíthat, hogy megvan-e vagy sem a hetedik hely, nyitva a távlatot az Európa-bajnokságra, ami itt van a nyakunkon, mindössze két hónapnyira? Most még nehéz rá gondolni, de fel kell majd innen valahogy építeni a csapatot Splitig...
­– Nem is lehet más cél, minthogy hetedikek legyünk most. Számít. Mindig számít. Az is számított volna, hogy ma itt nyerjünk. Az is számítani fog, hogy hetedikek legyünk és így búcsúzzunk. Amit nem mondtam és akartam az elején, hogy szeretném megköszönni annak a rengeteg embernek – és talán ezzel kellett volna kezdeni –, akik egyébként kijöttek és szurkoltak annak ellenére is, hogy nem a fölső négyben, hanem az öttől-nyolcig játszunk. Emiatt minden elismerésem és köszönetem nekik, mert ilyen nehéz pillanatban sem hagyták itt a csapatot.

A vb utolsó meccse után aztán már azt mondta, ha rajta múlik, folytatni szeretné a megkezdett munkát, az Eb-felkészülésre kész tervei vannak, a telefonjában pedig már ott van annak a 20 játékosnak a neve, akikkel július második felében megkezdenék az edzőtábort... Ugyanakkor kész vállalni a felelősséget a félresiklott vb-ért.

A döntés aligha volt könnyű, egyszer már összehívták a rendkívüli ülést kevesebb mint egy órával a Montenegró ellen 8–6-ra megnyert vb-meccs után. Két órával később úgy álltak fel a felek, hamarosan folytatódik az egyeztetés. Először a torna utáni szerdát, majd a rá következő hét szerdáját jelölték meg a meghallgatásra – végül a most hétfő nyert.

Bár a végjáték nem sikerült a legjobban, a több mint öt és fél éves Märcz-korszakra bőven jutott sikerélmény. Az ő időszakában fejeződött be a válogatott Benedek Tibor alatt megkezdett újjáépítése, és jutottunk el a Kemény Dénes-féle háromszoros olimpiai bajnok veteránokkal elért londoni ötödik helytől 2021-ben, Tokióban az újabb érmes helyezésig, a bronzig.

2017-ben ezüstérmesek lettünk a vb-n: aki ott volt, emlékszik, csak egy picivel erősebb kezdés hiányzott volna a világbajnoki döntőben a horvátok ellen, 0–4 után viszont csak szorossá sikerült tennünk a finálét, megfordítani nem a szintén telt házas Hajósban (6–8).

A legfényesebb siker kétségtelenül a 2020 januárjában Budapesten megnyert Európa-bajnoki cím. Ezt megelőzően 1999-ben, Firenzében jött össze Eb-győzelem a férfi pólósainknak. Dobogón is 2016-ban, Belgrádban, még Benedek Tibor irányítása alatt álltunk előtte. Arról nem is beszélve, hogy hazai pályán 1958 után először sikerült nagy címet nyerni.

A játékosként egyszeres olimpiai bajnok (2000, Sydney) szakember 2013-ban vonult vissza, s nem sokkal később a BVSC vezetőedzője lett. Ezzel párhuzamosan Merész András szövetségi kapitánysága idején a női válogatott másodedzője volt. 2016 telén sikeresen pályázott a Benedek lemondása után megüresedett kapitányi posztra.

Azt egyelőre nem tudni, az ő helyét ki veheti át. Varga Zsolt, a Ferencváros BL-győztes vezetőedzőjének nevét azonban már többször is emlegették, mint lehetséges utód.

Az idő mindenesetre szorít: Splitben augusztus 27-én indul az Eb.

(Borítókép: Märcz Tamás szövetségi kapitány a vizes világbajnokság férfi vízilabda tornáján az A csoportban játszott Montenegró–Magyarország-mérkőzés szünetében a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 21-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)