Majka végleg szakított Curtisszel, Curtisnek pedig megvan az új társa

2018.09.24. 09:28

Majka az augusztusi szakítás után a hétvégén véglegesítette, hogy a következő években biztosan nem játszik többet egy színpadon a drogproblémái miatt kirúgott Curtisszel. Pedig korábban már azon gondolkodott, lehet, hogy mégsem hozott jó döntést.

"Annyiszor, de annyiszor gondoltam át azt a helyzetet, amibe kerültünk. Néha már azon gondolkodtam, jól döntöttem-e" - mondta a Blikk beszámolója szerint szombat esti a Budapest Parkban tartott koncertjén Majka arról, hogy augusztus 22-én, a Szegedi Ifjúsági Napokon a színpadon jelentette be, többé nem tolerálja zenésztársa, Curtis drogozását, és kirúgja a bandából.

"Van egy fickó, aki nyolc évig velünk zenélt, és mindegy, hogy ő mit mond, nem számít. Mi mindannyian úgy szeretjük őt, ahogy szerettük ezelőtt. Viszont az biztos, hogy az elkövetkezendő években ez a zenekar ebben a felállásban fog fellépni, és azt szeretném tőletek kérni, hogy szeressetek minket ugyanúgy, ahogy eddig szerettetek. Ugyanazokkal a hibákkal, viszont ugyanazzal az őszinteséggel és kitartással" - idézi Majkát a Blikk. A rapper azt is elmondta, fájdalmai vannak a szakítás óta, mivel piszkálni kezdte a körömágyát, amiből végül súlyos körömágy-gyulladás lett.

A Blikk arról is beszámolt, hogy eközben Curtis új zenésztársat választott maga mellé. "Tele vagyok tervekkel. Emilióval csinálom az új lemezemet, de közös albumot is tervezünk" - mondta a lap szerint egy péntek esti koncerten.

Majka a szakítás után hosszú, részletes interjút adott az Indexnek arról, hogyan próbált éveken keresztül segíteni Curtisnek, és milyen lépések vezettek végül a kirúgáshoz:

Ne maradjon le semmiről!