Robert de Niro szerint a koronavírus miatt még le is rongyolódhat

2020.07.10. 20:06

Robert de Niro épp válófélben van, és a felesége azzal panaszolta be a bíróságnál, hogy a színész a havi 100 ezer dolláros juttatását most havi 50 ezer dollárra csökkentette le.

De Nirónak így a bíróságon kellett elmagyaráznia, hogy az összeget azért csökkentette, mert a koronavírus miatt pénzügyi problémái vannak. Ugyanakkor személyesen nem jelent meg, csak Skype-on keresztül, írja a Fox Business. 

GettyImages-1204976522
Fotó: Michael Kovac / Getty Images Hungary

A színész azt mondta, az utóbbi hónapokban több millió dolláros vesztesége volt, mert a vírus miatt átmenetileg be kellett zárnia a Nobu luxuséttermet és a Greenwich Hotelt, amelyekben érdekeltségei vannak. A színész ügyvédje szerint a Nobu csak áprilisban hárommillió dolláros, májusban pedig közel kétmillió dolláros veszteséget termelt. 

Az ügyvéd azt is mondta, hogy a házassági szerződésük szerint a színésznek évi egymillió dollárt kell adnia a feleségének abban az esetben, ha legalább 15 millió dollárt megkeres abban az évben. Ha ennél kevesebbet keres, akkor a juttatás arányosan csökken. 

A színész nyáron forgatta volna új filmjét, de a járvány miatt ezt eltolták. Az ír című film bevételeiből (amiben producer is volt) pedig nagyjából 2,5 millió dollárt kap.

A színész ügyvédje mindehhez hozzátette,

JÓ, HA DE NIRO IDÉN 7,5 MILLIÓ DOLLÁRT KERES MAJD.

Ezek az emberek, még ha sokat is keresnek, mindig többet költöttek a bevételeiknél, szóval ez a 76 éves férfi akkor sem mehetne nyugdíjba, ha akarna, mert nem tudná fedezni az életmódjából adódó kiadásait

– magyarázta az ügyvédje, majd azt is mondta, de Niro az utóbbi időben pont a kiesések miatt elkezdett visszavenni a költekezéseiből. 

A bíró végül úgy döntött, hogy a juttatás marad havi 50 ezer dollár, de adnia kell ehhez még a feleségének 75 ezret is, hogy a két közös gyereküknek "nyári lakhelyet" találjon, miközben de Niro és a színész többi gyereke a New York-i otthonukban marad.