Minek ment oda? Honlappal küzdenek a szexuális zaklatás ellen

2018.10.16. 14:34

Egy éve tárta nyilvánosság elég Sárosdi Lilla színésznő, hogy ő is szexuális zaklatás áldozata volt. Sárosdi a nemzetközi #metoo mozgalom hatására érezte úgy, hogy története felhívhatja a figyelmet a szexuális visszaélésekre Magyarországon is. Az évfordulóhoz kapcsolódóan a Független Előadó-Művészeti Szövetség (FESZ) elindította a Minekmentoda projektet, és ennek felületeként minekmentoda.hu honlapot, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális zaklatás és más hatalommal való visszaélés áldozatai számára, hogy ne a nyilvánosság bevonása legyen az egyetlen eszköz, amellyel elérhetik, hogy meghallják a hangjukat. A honlap az intézményvezetőkhöz, szakmai és más civil szervezetek vezetőihez is szól: ismerjék meg és vegyék át a jó gyakorlatokat, használják a bizalmi környezet kialakítását és megtartását segítő programokat, technikákat – áll a FESZ közleményében.

A FESZ a szövegben az Index vasárnap megjelent felmérésére is hivatkozik. Ebből az derült ki: a szexuális zaklatásról szóló, Hollywoodból és itthonról érkező hírek hatására az emberek Magyarországon már súlyosabb problémának tartja a szexuális zaklatást, mint egy évvel ezelőtt. 

A változás tehát elkezdődött, de a munkáltatók többsége még mindig egyértelműen hárítja a falaik között vagy munkatársaik által elkövetett abúzusokkal kapcsolatos felelősséget. A Minekmentoda projekt az áldozatok segítése mellett azért küzd, hogy erősödjön az oktatási intézmények és munkaadók felelősségvállalása a prevencióban”

– teszik hozzá.

A FESZ tavaly novemberben döntött arról, hogy színházi szakemberek, szakszervezetek és érdekvédő szervezetek bevonásával szakmai programot készít az intézmények számára a zaklatási ügyek megelőzésére – a konferencián az Index is ott volt, ezt írtuk róla:

A kezdeményezéshez csatlakozott több színházi társaság és szakszervezet is. A FESZ pedig – a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) szakértőivel mostanra kidolgozott egy olyan csomagot, amely egyrészt ahhoz próbál eszközöket adni, hogy könnyebb legyen megelőzni a hatalommal való visszaélési eseteket, másrészt szakszerűen és emberségesen lehessen kezelni az ilyen ügyeket bármilyen – nem csak színházi – munkahelyen, vagy más közösségben.

A Minekmentoda projekt keretében FESZ mint a független előadó-művészeti szervezetek ernyőszervezete a saját honlapján elsőként vezeti be a munkahelyi zaklatással szembeni panaszok – akár anonim – bejelentésére létrehozott felületet, és a panaszok kezelésére szolgáló, garanciákat nyújtó eljárásrendet – írják.

A FESZ emellett az elkövetkező hónapokban nyilvános eseményeket szervez az oldal megismertetése érdekében és azért, hogy ez a téma napirenden maradhasson. Az első ilyen eseményre 2018. november 14-én a botrányokban korábban szintén érintett Operettszínházhoz tartozó Kálmán Imre Teátrumban kerül sor: a Manna Kortalan Kortárs sorozatában az Alá/fölé című előadást Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Bodor Gyöngyi kortárs szerzők írásai és a témát érintő cikkek felhasználásával hozza létre. A színházi produkció második felében Szily Nóra vezeti a témával kapcsolatos beszélgetést.

Ne maradjon le semmiről!