Megjelent az új mutáns: a lopakodó omikron gyorsabban terjed és nem minden teszt mutatja ki

Koronavírus a világban – az Index hétvégi hírösszefoglalója

Vége
GettyImages-1229927284

A legfontosabbak

2022. január 23., 19:01
Megjelent a „lopakodó omikron”
2022. január 22., 17:31
Megteltek a norfolki kórtermek
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy a járvány az omikron-variáns hullámának lecsengésével véget érhet Európában – jelentette ki Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában.

    Kluge szerint a mostani omikron-hullám után Európában néhány hétre, illetve hónapra általános immunitás lesz, köszönhetően a védőoltásoknak vagy pedig annak, hogy az emberek átestek a fertőzésen.

    Arra számítunk, hogy lesz egy nyugalmi időszak, amíg a Covid–19 visszatérhet az év vége felé, de a járvány már nem feltétlenül jön vissza

    – fogalmazott Hans Kluge.

    A WHO becslése szerint márciusig az európai régióban élők mintegy 60 százaléka fertőződhet meg a koronavírus omikron-mutációjával – számolt be az MTI.

  • A koronavírus okozta járvány kezdete óta először emelkedett 300 ezer fölé az egy hét alatt kimutatott új fertőzések száma Oroszországban. Ugyanakkor a halálozások száma tovább csökkent, és 2021 nyara óta először nem érte el az ötezret.

    Az igazolt új fertőzöttek száma január 17. és január 23. között 304 657 volt, ami csaknem a duplája az egy héttel korábbinak. A 24 óra alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma vasárnap immár a harmadik egymást követő napon döntötte meg az abszolút rekordot, és 63 205-tel 11 108 191-re emelkedett.

    Oroszország 85 régiójából immár 64-ben mutatták ki az omikron-vírusvariánst. Az új páciensek 51,9 százalékát a delta-variáns, 48,9 százalékát pedig az omikron és más nem domináns mutánsok fertőzték meg – számolt be az MTI.

  • Közel húszezer életet mentettek meg Izraelben a koronavírus elleni vakcinák – derül ki Itamar Grotto professzor, az egészségügyi minisztérium közegészségügyi szolgálatainak korábbi vezetője és a minisztérium főigazgató-helyettese által készített tanulmányból, melyet az Arutz7 ismertet. Oltóanyagok nélkül akár 30 ezer haláleset is történhetett volna Izraelben a bekövetkezett 8371 haláleset helyett.

    Az egészségügyi minisztérium adatai szerint az oltási kampány 2020. december 19-i kezdete óta tegnapig mintegy 6,7 millió izraeli kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, hatmillióan a második adagot, mintegy 4,4 millióan a harmadik adagot, és mintegy 600 ezer izraeli már megkapta a vakcina negyedik adagját.

  • Dél-Koreában 7630 új megbetegedést regisztráltak szombaton, ami jelentős emelkedés, mivel egy nappal korábban 7009-en kapták el a koronavírust, ráadásul ez az eddigi második legnagyobb esetszám 24 óra alatt. Az eddigi rekord december közepén született, akkor volt olyan nap, amikor 7848-an fertőződtek meg.

    A magas esetszám aggodalomra ad okot, tekintve, hogy az országban nagy az átoltottság, és számos korlátozás van érvényben.

    Az országban január közepén három héttel meghosszabbították a közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályokat, így például este 9 óra után már nem lehet menni éttermekbe, kávézókba és bárokba sem.

    Erre azért is van nagy szükség, mert jövő szombaton kezdődik Dél-Koreában a holdújév ünnepe, és ilyenkor több millióan utaznak családi összejövetelekre országszerte.

    Az 51 milliós Dél-Koreában eddig 733 902 koronavírusos megbetegedést regisztráltak a járvány kezdete óta, és 6540-en haltak meg – ismertette a Reuters.

  • Erőszakba torkollott Brüsszelben a koronavírus-járvány miatti intézkedések elleni vasárnapi tüntetés, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett. A demonstráció jó ideig békés menetelésként zajlott, később a tüntetők egy csoportja az uniós intézményeknek helyet adó városrészben összecsapott a rendőrséggel.

    A helyi média szerint a tüntetők károkat okoztak a közelben lévő járművekben és épületekben is, és betörték az Európai Külügyi Szolgálat irodájának ablakait.

    A tiltakozó akciót, amelyen mintegy 50 ezren vettek részt, a Europeans United szervezet kezdeményezte. Az egyesület elnöke, Tom Meert szerint a járványügyi intézkedések „nem demokratikus” végrehajtása ellen tüntettek – számolt be az MTI.

  • A koronavírus omikron-változatának új altörzsét mutatták ki már több mint negyven országban. A szakemberek szerint ez a vírusváltozatot még a PCR-tesztek sem mutatják ki minden alkalommal.

    A BA.2 altörzs, amelyet úgynevezett „lopakodó omikronnak” neveznek, a szakemberek szerint gyorsabban terjedhet, mint az omikron, de súlyosabb megbetegedést nem okoz.

    A BA.2 altörzset eddig az Egyesült Királyságon és Dánián kívül Svédországban, Norvégiában és Indiában mutatták ki. Az Egyesült Királyságban január 10-ig 53 ilyen esetet találtak – írja a Euronews.

  • Kárpátalján egyre emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kell az influenzaszerű megbetegedések miatt.

    Az ungvári városi tanács közölte: január 24-től, hétfőtől a megyeszékhely iskolái áttérnek az online oktatásra. Az oktatási intézmények, művészeti és sportiskolák két hétre zárnak be. Az óvodák azonban a megszokott munkarendben dolgoznak.

    Több iskolát is bezárnak a dolhai kistérségben. A lipcsemezői (Lipcsepolyana) és a zárnyai (Priborzsavszke) iskola is áttért a távoktatásra – írja a Kárpáthír.

    Amint arról már az Index beszámolt, Ukrajnában február közepére várják a járvány tetőzését.

  • Szlovéniában vasárnapra rekordszámú, 13 911 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 18 beteg halt meg. Kórházban 608 beteget ápolnak, közülük 135-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 259 4122-en kaptak védőoltást, közülük 1 206 704-en mindkét adagot felvették – számolt be az MTI.

    Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke azt mondta: a fertőzöttek számának növekedése ellenére a kórházban kezelt betegek száma stabil, de a vírus ilyen széles körű terjedése miatt számítanak arra, hogy fokozódik az intenzív osztályokra nehezedő nyomás. Kijelentette:

    Éppen ezért nem az intézkedések könnyítésében, hanem kilépési stratégiában gondolkodunk.

  • A hongkongi hatóságok vasárnap bejelentették, hogy összesen 2512 állatot, ezen belül pedig 2229 hörcsögöt mészároltak le járványvédelmi okokra hivatkozva.

    Hongkongban még kedden rendelték el a hörcsögállomány megritkítását, miután több állatnál is kimutatták a fertőzést. A 2200-as szám azért meglepő, mert a hatóságok szerint azóta mindössze egy hörcsögnél mutatták ki a fertőzést az állatok között. Ez utóbbi volt egyébként az első olyan alkalom is, amikor háztartásban, és nem állatboltban élő hörcsögnél mutatták ki a fertőzést.

    A kormány újabb közleményt adott ki, amelyben „határozottan” azt tanácsolták, hogy aki nemrég vásárolt hörcsögöt, szolgáltassa be az állatot, hogy „humánus körülmények között” megszabaduljanak tőle.

    A hörcsög gazdái közül korábban sokan megtagadták az együttműködést a hatóságokkal. Egyikük konkrétan azt mondta, hogy előbb őt kell megölniük, ha az állathoz akarnak nyúlni. A kormány egy korábbi közleményben „irracionálisnak nevezte a gazdák reakcióját.

    Tudósok és állatvédelmi szakhatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs bizonyíték rá, hogy állatokról emberre is át tudna terjedni a vírus – ismertette a Reuters.

  • Január 25-től Andorrába is be lehet utazni magyar oltási igazolással, miután megszületett a kétoldalú megállapodás a vakcinaigazolványok kölcsönös elismeréséről, függetlenül az oltóanyag típusától. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentéséről itt olvashatja el cikkünket.

  • Horvátországban egyre több iskolában állnak át online oktatásra a koronavírus omikron-variánsának gyors terjedése miatt – ismerteti a Jutarnji List horvát napilap cikkét az MTI.

    Az elmúlt egy hétben az általános és középiskolákban 67,5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, míg a karanténban lévőké 118 százalékkal az oktatási minisztérium adatai szerint. Emiatt országszerte 184 iskola állt át online oktatásra az 1313-ból.

    Míg korábban, a delta-variáns okozta hullámban egy pozitív diák legfeljebb egy vagy két másik tanulónak adta át a vírust, addig az omikron-variáns terjedése miatt most egy osztályban öten-tízen is megfertőződnek. Az oktatási minisztérium szerint ugyanakkor nincs szükség arra, hogy országos szinten távoktatásra álljanak át az iskolák.

    A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 7095 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid–19-betegségben 36-an hunytak el. Kórházban 1860 beteget ápolnak, közülük 201-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 287 471-en kaptak védőoltást, közülük 2 193 513-an már a második adagot is beadatták maguknak.

  • A kínai hatóságok 72 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a pekingi téli olimpiára érkezett külföldi delegációk tagjai között – közölte a szervezőbizottság vasárnapi közleményében.

    A hivatalos honlapon található közleményből kiderül, hogy január 4-től január 22-ig 2586-an érkeztek Kínába a delegációkkal, ebből 171 sportoló.

  • A WHO egyik tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy valószínűleg nem az omikron-variáns lesz a vírus utolsó jelentős változata. Maria van Kerkhove, a WHO koronavírusjárvány-felelőse arra figyelmeztetett, hogy világszerte legalább hárommilliárd ember még mindig nem kapott egyetlen oltást sem, ezért sokan vannak kitéve a vírusnak.

    Ennek nem lesz vége az legújabb, omikronhoz kötődő hullámmal, és nem ez az utolsó variáns, amelyről hallani fognak 

    – idézi a tisztviselőt a Guardian.

  • Megfertőződött koronavírussal a 45 góljával a férfikézilabda-Európa-bajnokság góllövőlistájának élén álló Kay Smits. A Magdeburg holland jobbátlövőjén kívül a játékosoktól Samir Benghanem és Jasper Adams is pozitív tesztet produkált, ahogy Robert Baardse gyógytornász és Erlingur Richardson, a holland csapat szövetségi kapitánya is.

    A holland szövetség honlapján szereplő tájékoztatás szerint valamennyiüket elkülönítették.

    Korábban Jeffrey Boomhouwer, Robin Schoenaker, Iso Sluijters, Dennis Schellekens, Bart Ravensbergen, Rutger ten Velde és Gerrie Eijlers kapusedző is megfertőződött, így ők is el vannak különítve a keret többi tagjától.

  • Ukrajnában várhatóan február közepén tetőzik a koronavírus-járvány mostani, legújabb hulláma – közölte újságírókkal Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

    A tárcavezető a héten jelentette ki, hogy már elkezdődött az országban az újabb hullám, amelyet főként a vírus különösen fertőző omikron-variánsának terjedése okoz.

    Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) polgármestere közben arról számolt be, hogy a városban egyre több gyermek betegszik meg, a számukra kijelölt kórház már telítődött, ezért újabb intézményt nyitottak meg Covid-fertőzött kiskorúak fogadására, amire eddig nem volt példa a járvány két éve alatt.

    Kifejtette, hogy mintegy tízezer beteg gyermek van jelenleg a városban, és több iskolában emiatt távoktatásra tértek át. Megjegyezte, hogy ezzel egy időben a felnőttek között messze nem olyan magas a kórházi ellátásra szorulók száma, pénteken még 304 beteget ápoltak egészségügyi intézményben.

    A szintén a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megye viszont – elsőként az ukrajnai régiók közül – hétfőtől átkerül a legszigorúbb járványhelyzeti korlátozásokkal járó vörös kategóriába. A többi régió, beleértve a fővárost, Kijevet és Kárpátalját, a jelenlegi legenyhébb, sárga besorolásban van

    – jelentette az UNIAN hírügynökség.

    Ukrajnában a tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, meggyógyultak, vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is.

    Az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában vasárnapra 15 444-gyel 3 857 455-re, az elhunytaké 86-tal 99 215-re, az aktív betegeké pedig több mint 13 ezerrel 175 332-re emelkedett. Az elmúlt napon 2774 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

    A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 457 249-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 698 589-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 203 445-en kaptak. Szombaton 38 861 embert oltottak be.

    (MTI)

  • A Kronen Zeitung riportot készített az 1500 fős Stall községben, ahol a legkisebb az átoltottság aránya Ausztria-szerte. A karintiai hegyek közt meglapuló, elzárt községben 

    46 százalékos az átoltottság.

    Mindez több okra vezethető vissza. Peter Ebner polgármester szerint szerepet játszik benne egyrészt az, hogy a faluban erős a helyi közösség és identitás, így alig-alig van elvándorlás, és a lakosok többnyire elvannak a saját kis világukban.

    A községben egyszer már oltóbusz is járt tavaly nyáron, de ez sem segített sokat: összesen 500 vakcinát hoztak magukkal, de végül csak 32-t használtak fel. Bernhard Kleinsasser, a község háziorvosa saját bevallása szerint állandóan győzködi pácienseit, hogy adassák be a vakcinát – kevés sikerrel.

    Pedig a községben már sokan megbetegedtek, és közülük jó néhányan kórházi kezelésre szorultak, illetve intenzív osztályra kerültek. Az omikron-variáns megjelenése óta is nőtt a fertőzöttek száma a községben, de erről csak szórványos adatokkal rendelkeznek, mivel a legközelebbi tisztiorvosi központ is 30 kilométerre van a községtől.

    Az egyik helyi kocsma tulajdonosa – aki be van oltva a lányával együtt – azt mondta, az oltásról nincs vita a községben, mivel el tudják fogadni, ha a másik mást gondol a kérdésről. Ugyanezt megerősítette a polgármester is, aki maga be van oltva, de nem híve annak, hogy kötelezővé tegyék az oltást. Ettől függetlenül ezt meglépte nemrég a osztrák parlament alsóháza, és februártól kezdve várhatóan kötelező lesz a vakcina felvétele

    (via krone.at)

  • A pekingi városvezetés újabb intézkedéseket vezetett be a téli olimpia kezdete előtt két héttel, hogy megfékezze a koronavírus-járványt.

    Szombaton kilenc új esetet azonosítottak Pekingben, ebből hatot Fengtai körzetben, a hatóságok pedig arra kérték a helyi lakosokat, hogy ne hagyják el a körzetet, és kerüljék a tömeges összejöveteleket, emellett fokozottak a tesztelések is.

    Sőt Fengtaiban egyes óvodák közölték a szülőkkel, hogy ha a gyerekük nincs beoltva koronavírus ellen, nem vihetik be az intézménybe.

    Kína 56 koronavírusos esetet jelentett szombaton, eddig összesen 105 603 ember kapta el a betegséget, és 4636-an haltak meg.

    (Reuters)

  • 63 205 új esetet regisztráltak vasárnap Oroszországban. Ezzel megdőlt az előző napi, 57 ezres negatív rekord. 

    A hatóságok szerint a 85 orosz régióból 64-ben már megjelent az omikron-variáns, de az esetek többségét – körülbelül 51,9 százalékát – még a delta-variáns okozza.

    (via TASZSZ)

  • Szombaton további három mérkőzéssel folytatódott a férfikézilabda-Európa-bajnokság Budapesten, az MVM Dome-ban. Az olimpiai bajnok franciák hatalmas meglepetésre simán kikaptak Izlandtól, a világbajnok dánok viszont magabiztosan nyertek, és nagy lépést tettek az elődöntő felé.

    Bővebben>>>

  • Az oltás, vagy a fertőzésen való átesés biztosít-e nagyobb védelmet a koronavírus ellen? Ezt a kérdést járja közbe szerzőnk az alábbi cikkében

  • Az angliai Gravesendben oltópontot nyitottak egy kebabot és egyéb grillezett ételeket felszolgáló étteremben. 

    A Punjabi Grill nevű helyen a brit Egészségügyi Szolgálat (NHS) közreműködésével nyílt meg az oltópont. Az étteremtulajdosok azt követően szálltak be az oltási kampányba, hogy a saját édesapjuk kórházba került a fertőzés miatt (a férfi azóta felépült a betegségből). 

    A helyen január 10-étől kezdve adják be az oltást, a vakcinát azonban csak előzetes, online foglalás után lehet beadatni. Eddig pár tucat ember élt ezzel a lehetőséggel náluk.

    (via The Guardian)

  • Az omikron-variáns terjedése miatt elhalasztja az esküvőjét  Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke.

    A kormányfő vasárnap számolt be erről riportereknek, miközben újabb korlátozásokat jelentett be. Jacinda Ardern szerint egyelőre csak egy kisebb járványgócban kezdett el terjedni az omikron (eddig összesen 9 esetben mutatták ki igazoltan a variáns jelenlétét), de emiatt szigorítják a maszkviselési szabályokat, valamint kijárási tilalmat rendelnek el.

    A 9 omikronos esetet ráadásul egy esküvő után mutatták ki. Ezzel összefüggésben kérdezték meg a miniszterelnököt, hogy mi lesz a sajátjával. 

    Jacinda Ardern erre válaszolva azt mondta, egyelőre nem tartják meg az esküvőt. Hozzátette: ő sem élvez előjogokat a többi új-zélandi állampolgárhoz képest és sokaknak ennél nagyobb problémáik vannak, például hogy nem lehetnek a hozzátartozóik mellett egy súlyos betegség idején.

    Az sokkal, sokkal nagyobb szomorúságot okozhat, mint amit én megtapasztalok

    – fogalmazott. 

    (via Reuters)

  • Az oltás, vagy a fertőzésen való átesés biztosít-e nagyobb védelmet a koronavírus ellen? Ezt a kérdést járja közbe szerzőnk az alábbi cikkében

  • A világon 348 662 401 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 590 322 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 346 414 295 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 584 890 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 70 466 436. A halálos áldozatok száma 865 310.
    • Indiában 38 903 731 fertőzöttet és 488 884 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 23 931 609 fertőzöttről és 623 191 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 15 891 805 a fertőzöttek száma, és 154 298-an haltak meg a betegségben.
    • Franciaországban 16 506 090 fertőzöttet és 129 505 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 10 860 799-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 318 869-re emelkedett.
    • Törökországban 10 881 626 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 85 784.
    • Olaszországban 9 781 191 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 143 296.
    • Spanyolországban 8 975 458 fertőzöttet és 91 741 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 8 641 877 fertőzöttet és 116 678 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 245 346 a fertőzöttek és 132 202 a halottak száma.
    • Lengyelországban 4 484 095 fertőzöttet és 103 819 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 026 198 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 105 693 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • Megszólalt a Pfizer vakcinagyártó vezére arról, hogy mit gondol az emlékeztető oltásokról a koronavírus-járvány közepette. Albert Bourla szerint nem jó forgatókönyv négy-öt havonta emlékeztetőoltásokat beadni, ezért reméli, hogy nemsokára képesek lesznek kifejleszteni olyan oltóanyagot, amit elegendő évente beadni a komolyabb megbetegedések elkerülése végett. 

    A cégnél jelenleg vizsgálják, hogy tudnak-e olyan vakcinát készíteni, amely teljesen hatásos az omikron ellen, és nem felejti el a többi változatot. 

    Hatásos lehet az omikron ellen a Pfizer új gyógyszere

    Három különböző vizsgálat szerint is hatásos lehet az omikron-variáns ellen a Pfizer új koronavírus elleni tablettája – írja a The Wall Street Journal.

    A Paxlovid előnye a többi gyógyszerrel szemben az lehet, hogy a mutációk ellen is hatásos. Az amerikai gyógyszerfelügyelet a múlt hónapban engedélyezte a készítményt. A tabletta értékes kiegészítője a kezeléseknek, mivel a többi rendelkezésre álló terápiával szemben nincs szükség hozzá kórházi jelenlétre. 

    Az omikron-variáns megjelenése miatt bizonytalan volt, hogy hatásos marad-e a tabletta, mivel az új variáns sokkal több mutációt hordoz, különösen a tüskefehérjében, ami a sejtek megfertőződésében játszik fontos szerepet. A kutatók azonban ezzel is számoltak, így a tabletta a vírus szaporodási képességét célozza a tüskefehérje helyett

    via Reuters

  • Kedves olvasóink!

    Mára búcsúzik az Index hírösszefoglalója. Holnap ismét jelentkezik a koronavírus-világjárvány történéseit ismertető összeállításunk.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Nyugat-Európa számos városában tüntettek szombaton a koronavírus-járvány elleni korlátozó intézkedések és az oltási igazolások bevezetése ellen.

    A nyugat-németországi Stuttgartban és Offenbachban több mint ezren vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a korlátozások ellen. Stuttgartban a demonstrálók megálltak a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati műsorszóró épülete előtt, bírálva, ahogy a sajtó a világjárványról tudósít.

    Az északi Schwerin városban a nagyjából 1200, a korlátozások ellen tüntető mellett néhány ellentüntető is megjelent. További megmozdulásokat tartottak még Hamburgban, Düsseldorfban, Chemnitzben, Lipcsében, Drezdában és Freiburgban is.

    Párizsban és más francia városokban több százan tiltakoztak a hétfőtől bevezetendő oltottsági igazolás ellen, a svéd fővárosban, Stockholmban pedig mintegy 3 ezren, Göteborgban, a második legnagyobb svéd városban pedig ezren tüntettek az oltási igazolás ellen, amelyet az 50 fősnél nagyobb rendezvényeken kötelező felmutatni.

    Helsinki belvárosában is 4 ezer ember vonult fel békésen tiltakozva az ellen, hogy a járvány miatt korlátozzák a rendezvények megtartását és az éttermek szolgáltatásait – számolt be az MTI.

  • Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) három új tanulmányt ismertetett a vakcinák omikronnal szembeni hatékonyságáról. Mindegyik eredménye azt mutatja, hogy az mRNS-vakcinák megerősítő dózisa 90 százalékos védelmet nyújt a kórházba kerüléssel szemben.

    A Reuters kiemeli, hogy ezek a CDC által vezetett kutatások elsőként mutatják be, hogy a megerősítő oltások mennyire hatékonyak az omikron-variánssal szemben.

    Akik idejében, az első adandó alkalommal beoltatták magukat a megerősítő oltással, azok esetében a legmagasabb a fertőzéssel és a kórházba kerüléssel szembeni védelem.

    Egy 25 amerikai állam adatain elvégzett vizsgálat szerint pedig az omikron-fertőzöttek aránya a megerősítő oltással rendelkezők körében 100 ezer főre 149 volt, míg a két oltással rendelkezők esetében 255.

    A JAMA orvosi lapban megjelent tanulmány 23 391 olyan beteg esetét vizsgálta, aki 2021. december 10. és 2022. január 1. között teszteltette magát. A legmagasabb védelmet azoknál mutatták ki, akik már a megerősítő oltást is megkapták. Náluk a tünetes fertőzés kialakulásának esélye a CNN szerint 66 százalékkal kisebb volt, mint a két oltással rendelkezőknél.

    A harmadik tanulmány tíz amerikai államban 2021. augusztus 26. és 2022. január 5. között kórházba kerültek esetében azt fedezte fel, hogy a több mint hat hónapja kétszer beoltottak védelme 57 százalékra csökkent, a megerősítő oltást szerzőké azonban 90 százalékos volt a kórházba kerüléssel szemben.

    Mindent összegezve az új tanulmányok azt mutatják, hogy

    A MEGERŐSÍTŐ OLTÁSOK SEGÍTETTEK A FERTŐZÉS ÉS A TÜNETES BETEGSÉG KIALAKULÁSÁNAK MEGELŐZÉSÉBEN IS, A PFIZER/BIONTECH ÉS A MODERNA VAKCINÁJA LEGINKÁBB AZ 50 ÉVNÉL IDŐSEBBEKNÉL VOLT HATÁSOS.

  • Nem vezet meddőséghez a koronavírus elleni oltás sem nők, sem férfiak esetében – állapították meg a Boston University School of Public Health kutatói. A Pfizer-, a Moderna- és a Janssen-oltásokkal végzett kutatás semmilyen összefüggést nem talált az oltás és a teherbeesés esélye között – írja a MedicalXpress.

    A férfiak esetében a koronavírus-fertőzés átmenetileg korlátozhatja a nemzőképességet, de pont az oltásnak köszönhetően ez elkerülhető – mondja a tanulmány egyik vezető szerzője, Amelia Wesselink epidemiológus kutatóasszisztens.

    A szakember és munkatársai egy online kutatás női és férfi résztvevői körében az oltottságra, fertőzöttségre és termékenységre vonatkozó adatokat elemezték. A kutatás teherbe esni próbáló nőktől gyűjtött adatokat, és a fogantatás előtti időszaktól kezdve követte őket a szülést követő hat hónapig.

    A résztvevők között 2126 amerikai és kanadai nő volt, akik 2020 decemberétől 2021 szeptemberéig adtak információkat szociodemográfiai, életmódbeli, egészségügyi tényezőkről, továbbá partnereik jellemzőiről.

    A vizsgálatban a résztvevőket 2021 novemberéig követték, és arra jutottak, hogy a legalább egy oltással rendelkező nők termékenységi aránya közel azonos volt az oltatlan női résztvevőkével. A termékenység szintén hasonló volt a minimum egy adag, koronavírus elleni vakcinát kapott férfi partnerek esetében, mint az oltatlan férfi résztvevőknél. Más oltásszámokkal és ugyanezen paraméterek megfigyelése alapján is hasonló eredmények születtek.