Már a svédek is szigorítanának, felhatalmazást kér a kormány

2020.04.06. 14:51

Svédország kormánya szélesebb felhatalmazást szeretne kapni három hónapra szólón, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen parlamenti jóváhagyás nélkül joga legyen egyebek közt lezárni repülőtereket, vasúti pályaudvarokat - írja az MTI.

Svédországban eddig alig hoztak korlátozó intézkedéseket: a felsőoktatásban áttértek a táv módra, lezárták az idősotthonokat a látogatók elől, és tilosak az ötven főnél népesebb összejövetelek, viszont az általános és középiskolák nyitva vannak, akárcsak a vendéglők vagy az edzőtermek, pedig már 477-en meghaltak a járvány miatt, és a fertőzöttek száma 7200 felett jár a skandináv országban.

A szociáldemokraták vezette koalíciós kormány most kellő törvényi felhatalmazást kér, hogy gyorsan tudjon cselekedni a járvány ellen.

Láttuk, hogy milyen hamar változhat a helyzet Svédországban és Európában, és szélesebb lehetőségekre van szükségünk, hogy gyorsan reagálhassunk, ha a körülmények megkívánják

- áll Lena Hallengren egészség- és szociálisügyi miniszter nyilatkozatában.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor szavaz a svéd parlament a kormány jogkörének szélesítéséről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport