Már 9500 cég kapott bértámogatást a kormánytól

2020.05.26. 11:08

A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalót érint – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Kecskeméten, ahol öt cég képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot.

Palkovics László azt mondta, hogy az elmúlt másfél hónapban csaknem negyedmillió ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatás és a versenyképesség-növelő bértámogatási program keretén belül. Hozzátette, hogy áprilishoz képest májusban harmadával kevesebb új álláskeresőt regisztráltak.     

A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült 125 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. Bács-Kiskun megyében eddig a kormány 6500 munkavállalónak segített munkahelye megőrzésében.   

A cégek talpon maradása érdekében a teljes vállalati szektor likviditását biztosítják a hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal.  A vállalkozások ezenfelül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek – emlékeztetett a miniszter.