A világon elsőként Óbudán emeltek szobrot a bitcoin alapítójának

image 6483441 (3)
2021.09.17. 06:58
Bárki is legyen a bitcoin atyja/anyja, megérdemli a Magyarországon felállított szobrot – legalábbis a szoboremelést kezdeményező hazai blockchainközösség prominens figurái szerint. Szerintük hősük, akit Satoshi Nakamotónak nevezünk, valódi pénzügyi forradalmat indított el, amely egyenesen új világrendet hoz el.

Az Index is ott járt, amikor az óbudai Graphisoft Parkban – mely például olyan cégek otthona Magyarországon, mint a Microsoft – a világon elsőként felavatták egy bizonyos Satoshi Nakamoto szobrát. És ezen a ponton máris bajban van a cikkíró, mikor ilyenkor logikusan azzal folytatná, hogy kinek is a szoboravatójáról van szó. Hiszen Satoshi Nakamoto minden bizonnyal fiktív figura, akiben hagyományosan a blokklánc-technológia és egyben a bitcoin kriptovaluta alapítóját tisztelhetjük.

Ugyanis máig nem tudni, ki volt az, aki a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközt közvetlenül a 2008-as gazdasági válság után, 2009. január 3-án a világra szabadította, és ezzel egyúttal, mint egyre több jel utal rá egyértelműen, meg is változtatta. Bárki is legyen a hősük, aki vagy ami tulajdonképpen akár még egy isteni sugallat parancsa is lehet, a most leleplezett szobrot állító hazai kriptós közösség meghatározó figurái nagyon hisznek benne. Többek között abban, hogy épp egy kirobbant pénzügyi forradalmat élünk,

akárcsak abban, hogy a blokklánc-technológia és az első digitális fizetőeszköz egyenesen civilizációs vívmány, amely az internet, az e-mail vagy az okostelefon jelentőségéhez mérhető.

Maga a Satoshi Nakatomo-szobor ötlete egyébként közel egy éve Györfi András IT-vállalkozó fejéből pattant ki, aki többek között a Kripto Akadémia portál szerkesztőjeként a hazai kriptózás és blokkláncoktatás egyik zászlóvivője. Vagyis mikor nem a bitcoin alapítójának emel szobrot, részben alapozó képzéseket tart a kriptovilágban egyelőre avatatlanok számára. Bár az eseményen összegyűlt tekintélyes tömegből ítélve a hazai kriptós közösség már így is igen népes és lelkes csapat.

Györfi András a szobrot felállító közösség nevében a szoborleleplezőn elmondta, a szoborral részben az volt a cél, hogy tisztelegjenek az előtt, akit Satoshinak nevezünk, valamint ebben a formában is kifejezzék, hogy a bitcoin és a mögötte lévő blokklánc-technológia önmagában érték. Ahogy a közösségi finanszírozásból megvalósult szobor arra is hivatott, hogy inspirációt jelentsen bárkinek az úttörő tervekhez, illetve megragadja Satoshi szellemiségét.

De miben is áll a bitcoin szellemisége?

Ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt még sokan egy lyukas garast sem tettek volna arra, hogy a bitcoinból lesz valami, pláne olyasmi, amibe megéri befektetni, mára igencsak úgy tűnik, hogy Satoshi útjára indított egy párhuzamos gazdaságot. Ami ráadásul, ahogy a mellékelt ábra mutatja, megállíthatatlanul fejlődik, és egyre több hívet nyer meg magának – jelentette ki a szoboravatón Debreczeni Barnabás, a MrCoin, az első hazai kriptopénzváltó alapítója.

Amikor Debreczeniék hét évvel ezelőtt üzembe helyezték Magyarország első bitcoin ATM-automatáját Budapest egyik belvárosi szórakozóhelyén mint a jövő pénzügyi rendszerének első hazai szimbólumát, sokan úgy tekintettek rá, mint egy feleslegesen útban lévő tereptárgyra, amelytől csak nehezebb a pultnál sörhöz jutni. Ehhez képest Debreczeni szerint ma már világosan látszik, hogy Satoshi ajándéka számunkra az, hogy elindította az állam és a pénz viszonyának szétválasztását. Mert szerinte tény, hogy:

  • a kriptovaluta független és decentralizált pénz;
  • egyben transzparens, átlátható rendszert is jelent, például azért, mert meg lehet mondani, hogy pontosan hány bitcoin lesz forgalomban például 2023. augusztus 23-án;
  • demokratikus olyan értelemben is, hogy a blokklánchoz és a kereskedelemhez a világ bármely pontján bárki csatlakozhat;
  • miközben a kriptoeszközök békés eszközök;
  • a kriptoközösség fölött pedig nincs állami kontroll, vagy legalábbis a kriptokereskedelem állami kontrollja egyelőre minimális, ha csak a hazai viszonyokat vizsgáljuk.

A bitcoin testvérisége

Azt már Kalocsai Kornél tette hozzá a szoboravatón a Blockchain Hungary képviseletében, hogy a blokklánc nem csupán egy technológiát, hanem egyúttal egy egyre népesebb közösséget is jelent, akik hisznek a bizalomban, az átláthatóságban, és nyitottak az új technológiákra. Illetve ők azok, akik hősükként tekintenek a bitcoinalapító Satoshira. Szilágyi Imre, a legnagyobb közép-európai blockchainkonferencia, a Blockchain Budapest közgazdász fő szervezője az eseményen kiemelte:

Satoshi Nakamoto zsenije nem magában az innovációban gyökerezik, ő lényegében nem talált föl semmi újat, már meglévő dolgok egyedi kombinációjából teremtett forradalmian úttörő rendszert, amely megvalósíthat egy egészen más, minden eddiginél jobban működő demokráciát.

Egy biztos, míg a lényegét jelentő sajátos technológiából fakadóan a blokkláncon a múlt megváltoztathatatlan, azt majd a jövő igazolja, hogy a bitcoin atyjának/anyjának szobrot emelő csapatnak lesz-e igaza, és mennyire nyernek bizonyítást az avatáson elhangzott nagy szavak.

Addig is álljon is útravalónak néhány elgondolkodtató fejlemény a kripto pillanatnyi valóságából:

  • a digitális eszközök piaca nyolc év alatt nőtt kétezerszeresére;
  • egyes becslések szerint itthon a kriptovalutákban tartott vagyon mértéke eléri a 300 milliárd forintot;
  • a bitcoin árfolyama 2010-ben még csupán 0,0008 USD-t ért, 2011-ben pedig még mindig csak egy USD-t adtak érte – jelenleg az árfolyam 34 ezer USD felett jár, ami volt már 63 ezer USD is;
  • ez azt jelenti, hogy a bitcoin tíz év alatt akár 63 ezerszeres hozamot is hozhatott a tulajdonosoknak;
  • olyan nagy világcégek, mint például a Starbucks, a Coca-Cola vagy a Microsoft már elfogadja fizetőeszközként a bitcoint;
  • Salvador volt az első ország a világon, ahol idén szeptember elején hivatalos fizetőeszközzé tették a bitcoin kriptovalutát;
  • Miközben Ukrajna is úgy döntött, hogy legalizálják a bitcoint;
  • 2022. január 1-jétől már a magyar szja-törvény külön szakasza foglalkozik a kriptoeszközökkel;
  • ezen belül is jövőre egységesen itthon 15 százalékos szja-t kell fizetni a kereskedésen és a bányászaton elért nyereség után.

(Borítókép: Satoshi Nakamoto szobra a Graphisoft Parkban 2021. szeptember 16-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)