A belvárosban, a Corvin-negyedben és a Terézvárosban a legdrágábbak a fővárosi lakások

2021.07.21. 14:11

A koronavírus-járvány átrajzolta az egyetemi városok bérlakáspiacát. Az online oktatás miatt eltűnt a kereslet, a turisták elmaradtak, a home office gyakran alkalmazott foglalkoztatási forma lett, ezek együttesen a bérleti díjak jelentős csökkenését idézték elő tavaly – olvasható a Takarék Index elemzésben, amit Az Én Pénzem szemlézett. Idén már élénkül a piac, de még mindig olcsóbban lehet lakást bérelni, mint a járvány előtt, különösen Budapesten.

Kapcsolódó

Robbanni készül a magyar lakáspiac

Éves összevetésben majdnem negyedével nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés.

A felvételi ponthatárok kihirdetése után tovább növekszik a kereslet, ami a bérbeadókat hozza kedvezőbb helyzetbe. A bérlés és kollégiumi elhelyezés mellett azonban továbbra is lehetőség a felvett hallgatók és családjuk számára a saját lakás vásárlása. Míg az elmúlt években drasztikus áremelkedés jellemezte a hazai lakáspiacot, 2020 lényegesen kisebb drágulást hozott, különösen a fővárosban.

Mindössze 2,85 százalékkal emelkedtek a medián fajlagos négyzetméterárak Budapesten, sőt, az V. kerületben és a Palotanegyedben minimálisan még csökkentek is,

Belső-Ferencvárosban, Külső-Erzsébetvárosban, Külső-Terézvárosban vagy Óbudán stagnáltak. Eközben Kelenföldön, Angyalföldön, a Corvin-negyedben, Újpesten és Újlakon legalább 9 százalékos volt az átlagos drágulás.

Az elemzés szerint az elmúlt öt évben a Palotanegyedben, Külső-Erzsébetvárosban, Belső-Ferencvárosban és Külső-Terézvárosban átlagosan 125-140 százalékkal drágultak a lakások, míg például a belvárosban 94 százalékkal. Még így is az V. kerületben kell a legtöbbet fizetni négyzetméterenként, 933 ezer forintot a 2020-as átlagos fajlagos árak alapján. A második legdrágábbnak a Corvin-negyed számít majdnem 900 ezer forintos árakkal, a harmadik Belső-Terézváros 855 ezerrel.