Gerendai félti a teraszmentes vendéglátókat

2021.04.21. 14:06

A vendéglátóhelyek napokon belül, amint eléri a legalább az első vakcinát felvevők száma a három és fél milliót, kinyithatják a teraszaikat, kerthelyiségeket, de erre nem mindenkinek van lehetősége. Gerendai Károlynak hat különböző helyen van érdekeltsége, de csak az egyiknél alakítható ki terasz. A fesztiválszervezést követő második szerelmében, a fine diningban is érdekelt étteremtulajdonos a járvány következtében milliárdos nagyságrendű veszteséget kénytelen elkönyvelni, és számára leheletvékony sebtapasz a terasznyitási lehetőség – mondta az üzletember az Inforádiónak.

Gerendai azt is elmondta, a terasznyitáshoz önmagában nincs szükség jelentős tőkére, hiszen az étteremből tudják kiadni az ételeket, csak a bútorokat kell kitenni. Inkább akkor van gond, ha valaki nem tud a saját étterménél teraszt nyitni, de fölajánlják azt a lehetőséget számára, hogy valahol máshol kaphat esetleg területet, mert akkor meg kell hozzá teremteni az infrastruktúrát, aminek már jelentős többletköltségei vannak. 

Vannak, akik most a teraszokat ingyenesen használhatják meg bérletidíj-mentességük van, ez nagyon nagy segítség azoknak, akik ezzel élni tudnak, de mindazoknak, akik nem ilyen helyeket béreltek vagy nincs teraszuk, ez versenyhátrány a jelenlegi helyzetben 

– mondta az étteremtulajdonos, és felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy kárpótolják azokat, akik emiatt hátrányba kerülnek, mert a vendéglátásnak az lenne a logikája, hogy azok maradjanak életben, akik olyan tevékenységet folytatnak, amivel elégedett a vendégkörük.

Az újranyitás jó pár milliós költséget jelent mindenkinek, hiszen fel kell tölteni áruval az üzleteket, valamint mostantól nagyobb létszámban kell alkalmazni embereket azoknak is, akik eddig megtartották a személyzetet. Akik pedig elengedték az embereiket, azoknak azért lesz ez jelentős növekmény, mert most újra személyzetet kell találni, ami szerinte korántsem lesz egyszerű, mert nem áramlanak vissza tömegesen a vendéglátásba, akik elhagyták ezt a szektort.

Az is gondot jelent Gerendai Károly szerint, hogy azok a vállalkozók, akik még tavaly év elején bezártak és azóta sem nyitottak ki, elküldték  az összes alkalmazottat, és nem találnak embereket, most sportszerűtlenül azzal próbálkoznak, hogy magasabb fizetést ígérve megkörnyékezik a dolgozókat azokon a helyeken, ahol már egy éve fizetik az alkalmazottakat annak reményében, hogy újra kinyitnak, de terasz nélkül még nem tudnak ismét működni.