Az orosz vakcina magyar megoldása menti meg Európát?

2021.01.27. 10:22

Az orosz Szputnyik V tesztelésekor a klinikai vizsgálatok alatt nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint amilyennel a vakcina most forgalomba kerülhet – állítja a Népszava. A lap úgy tudja, 

a kisebb mennyiségű készítmény és a tömegtermelés alatt előállított vakcina nem teljesen egyezik,

amit a szakértők kifogásolták is. Szintén nehezményezhették, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői mindössze néhány órát kaptak a gyártás ellenőrzésére. Amikor pedig ezt szóvá tették, azzal nyugtatták őket, hogy több időt kapnak később erre. Nem sokkal ezután engedélyezték az oltóanyagot. 

A lap emlékeztet: a Szputnyik V vakcina gyors magyarországi engedélyezése még az eljárásban megkérdezett külső szakértők körében sem oszlatott el minden aggályt. Ezért éppen a segítségül hívott külsős specialistákat lephette meg legjobban az OGYÉI feltételek nélküli, múlt heti jóváhagyása. A szakértők ugyanis még az OGYÉI pozitív döntése előtt szóvá tették az orosz dokumentáció ellentmondásait, és azok alapján egy sor olyan kérdést vetettek fel, amelyek bizonytalanná tehetik, hogy a Magyarországra érkező vakcina valóban használható-e az egyes célcsoportokban, illetve az alkalmazása milyen egészségügyi kockázatokkal járna.

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója szerint viszont az orosz vakcina előbb-utóbb az európai színtéren is megjelenik. A főigazgató a magyar engedélyeztetési folyamatról elmondta, az OGYÉI feladata a vakcina dokumentációjának átvizsgálása, kiértékelése, magát az oltóanyagot a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja laboratóriumban, és mindkettő szükséges az engedélyeztetéshez. Hozzátette, munkatársaik többször jártak Oroszországban áttekinteni a gyártási folyamatokat, és maga is kiutazott Moszkvába Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, ahol találkozott az orosz szakemberekkel.

Korábban a Népszava azt írta, hogy magyarokon még nem tesztelték az orosz vakcinát, az OGYÉI főigazgatója viszont azt mondta, hogy eddig mintegy egymillió embert oltottak be, akik egy applikációban feljegyezhetik a mellékhatásokat is, de eddig még nem tapasztaltak nem várt mellékhatást.

Káosz az Európai Unióban

Közben a The Sun ma reggel arról számolt be, hogy a magyar kormány orosz és kínai vakcinabeszerzése komoly káoszt okozott az Európai Unióban. A lap szerint a magyar kormány döntése, miszerint soron kívül, az Európai Unió protokollját megszakítva szerez be vakcinákat Oroszországból és az Egyesült Királyságból, több uniós országot is elgondolkodtatott. 

A Sun idézi a Het Nieuwsbald flamand napilapot, amely arról írt: „Kövessük-e Magyarország példáját? Fel kellene hívnunk Putyint?” A lap hozzátette, hogy – Európával ellentétben – Oroszországnak látszólag elegendő oltása van.

Belgium vezető virulógusa szerint az Egyesült Királyság ugyanolyan bűnös, mint Kína, mert nem volt hajlandó megosztani a koronavírus mutációjának korai adatait. Tom Wenseleers azt állítja, hogy a brit hatóságok már tavaly szeptemberben tudták, hogy a vírus fertőzőbb változattá mutálódott, de csak decemberben közölték a világgal.

Korábban Brüsszel ragaszkodott ahhoz, hogy 27 tagállama nevében központi tárgyalásokat folytasson a vakcinákról. Ez nem hozta meg a várt eredményeket,az Unióban jelenleg vakcinahiány vanés a vakcinák terjesztése is komoly kritikákat kapott a tagállami vezetőktől. 

Oroszország februárban megkezdi a Covid–19 elleni második vakcinája, a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona tömeggyártását – ezt Mihail Misusztyin miniszterelnök jelentette be tegnap az orosz kormány járványellenes koordinációs tanácsának ülésén. Oroszországban eddig 7,6 millió adag vakcinát gyártottak, amiből 2,1 millió dózist szállítottak le belső piacra. A tervek szerint az orosz egészségügyi intézményeknek 2021 első negyedévében 17 millió adagot kell megkapniuk.