Járványköltségvetést fogadtak el Székesfehérváron

2021.01.20. 15:41
Stabil Székesfehérvár 75 milliárd forintos főösszegű idei költségvetése, amit szerdán írt alá a város polgármestere, és ezzel hatályba is lépett. Hitelt nem akarnak felvenni, védekezésre negyedmilliárd megy.

Mivel a veszélyhelyzet miatt a közgyűlés nem hívható össze, az aláírás egyben közgyűlési hatáskörben meghozott döntést is jelent – közölte szerdán az önkormányzat.

Cser-Palkovics András fideszes városvezető „járványköltségvetésnek” nevezte a büdzsét, ezen belül

  • 21 milliárd forint az önkormányzat saját bevétele, ebből az iparűzési adó 15 milliárd forint,
  • míg a kiadások között működésre harmincmilliárd, fejlesztésekre pedig több mint negyvenmilliárd forintot irányoz elő a költségvetés.

A polgármester rámutatott, hogy a város biztonságos működtetése 2021-ben is garantált, a járványügyi költségvetés stabil lesz, hitelfelvételt idén sem tervez az önkormányzat, miközben jóval több mint négymilliárd forintos tartalékkal rendelkezik a költségvetés, amiből 2,8 milliárd forint „szabad pénz”, kötelezettségvállalás nem kapcsolódik hozzá.

A teljes intézményi struktúra fenntartására 14 milliárd forintot költ idén Székesfehérvár, a humán és jóléti szolgáltatás kiadásai esetében pedig 2,8 milliárd forinttal számol, és a Covid elleni védekezésre 250 millió forintot tartalmaz.