Elios-gate: Az eladósodás sem érdekelte a kormányt

2020.10.26. 14:41 Módosítva: 2020.10.26. 15:00
Érdekes részletek rajzolódnak ki a pécsi közvilágítás-korszerűsítésről szóló dokumentumokból, amelyeket a Mellár Tamás által alapított Mindenki Pécsért Egyesület közadatigénylésként kért ki az önkormányzattól, az Átlátszó pedig „darabokra szedte”. Pécs városát a fideszes Páva Zsolt javaslatára lényegében belehajszolták abba, hogy hosszú lejáratú és magas költségekkel járó hiteleket vegyen fel, hiszen kormányzati jóváhagyással nemcsak egy, hanem két ütemet is rendelt az egykori városvezető. Az Elios és alvállalkozója pedig jól járt.

Pécs 2014-ben, a fideszes Páva Zsolt regnálása idején bízta meg a közvilágítás korszerűsítésével az Eliost. Páva hat éve azzal magyarázta a közgyűlésnek beterjesztett javaslatot, hogy

JÓVAL OLCSÓBB LESZ A VÁROSNAK, HA LECSERÉLIK LED-ESRE A KÖZVILÁGÍTÁST.

Az előterjesztésben az szerepelt, hogy az akkori rendszer működtetésére a város évi félmilliárd forint körüli összeget költ, amiből 420-440 millió az áramdíj, és 50-60 millió a karbantartás.

Az önkormányzat – Páva beterjesztése alapján – közbeszerzést írt ki a 900 milliós lámpacserére, és az egymilliárdos hitelre is, amiből finanszírozták a projektet. Két pénzintézet jelentkezett arra, hogy ők adják a kölcsönt, végül az OTP nyert. Az 1,045 milliárd forintos hitel kamata több mint 420 millió. A hitelhez 235 millió forint önerőt vállalt a város a 2015-ös költségvetés terhére, 2016-tól 2029-ig pedig évi 73,3 milliós törlesztést. A Mellár Tamás által alapított Mindenki Pécsért Egyesület közadatigénylésben kérte ki az ellenzéki vezetésű önkormányzattól a 2015-ös közvilágítás-korszerűsítés dokumentumait, amelyeket az Átlátszó fésült át. Mint írják,

KIFEJEZETTEN KÖNNYŰ VOLT NYERNIE AZ ELIOSNAK, A 2014. JÚLIUS 11-ÉN KÖZZÉTETT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSBAN UGYANIS AZ SZEREPELT, HOGY „CSAK OLYAN CÉG INDULHAT A TENDEREN, AMELYNEK AZ ELŐZŐ HÁROM ÉVBEN LEGALÁBB NETTÓ 500 MILLIÓ FORINT BEVÉTELE SZÁRMAZOTT LED-ES KÖZVILÁGÍTÁS-KORSZERŰSÍTÉSBŐL”.

Ennek a feltételnek csak az Elios Zrt. (korábbi nevén ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) tudott megfelelni, hiszen 2009-től kezdődően sorra újította fel – főként uniós támogatásból – különböző magyarországi települések közvilágítását. Az ajánlatba az Elios nettó 869 milliós, LED-es közvilágítás-felújításból származó nettó árbevételt írt be az elmúlt három évre vonatkozóan, referenciaként pedig a siófoki és a hódmezővásárhelyi projektet jelölte meg.

A tenderre az Elios mellett jelentkezett a Pannon Nívó Zrt. is, de ők hiányos ajánlatot adtak be, így kiestek, az Elios pedig győzött. Az Átlátszó szerint már csak a kormányzati jóváhagyás kellett Orbán Viktoréktól, hogy szabad utat kapjon a lámpacsere, amit a város meg is kapott. Hagyták tehát, hogy eladósodjon a város, a lényeg, hogy a megfelelő emberek, érdekeltségi körök jól jártak – jegyzi meg az Átlátszó.

Sötét és veszélyes

A lámpákat a GE Hungary szállította az Eliosnak a beruházáshoz nettó 163,9 millió forintért. A 2015-ös átadás-átvételkor a pécsi önkormányzat a városüzemeltetésért felelős cég jelzése alapján szólt az Eliosnak, hogy nincs minden rendben, mert a gyalogosátleklőknél nem lehet észrevenni a gyalogosokat, elgázolhatják őket a járművek.

Az Elios helyett az alvállalkozó (SMHV) válaszolt:

a közvilágítás-korszerűsítésnek nem volt feladata a projekt által érintett gyalogátkelőhelyek szabványosítása.

Március 17-én aztán megtörtént az átadás-átvétel, az önkormányzat leigazolta, hogy az Elios rendben elvégezte a munkát. A gyalogosok láthatóságának romlása nem került bele a jegyzőkönyvbe.

Számos magyarországi településsel ellentétben Pécsen nem uniós forrásból korszerűsítette a közvilágítást az Elios, ezért ezt a projektet nem vizsgálta az Európai Unió Csalás Elleni Ügynöksége (OLAF).

Páva Zsolt polgármester azonban vélhetően elégedett volt a projekttel, ugyanis bő egy évvel később előállt azzal az ötlettel, hogy folytassák a pécsi közvilágítás korszerűsítését. A közgyűlés 2016. június 23-i ülésére benyújtott előterjesztésében azt javasolta, hogy a projekt II. ütemében szereltessenek fel 12 337 darab új, LED-es lámpatestet (12 190 régi lámpa cseréje, és 147 darabos bővítés) 10 éves lízingkonstrukcióban.

A Tiborcz István által 2015-ig tulajdonolt Elios több magyar városban újította fel a közvilágítást uniós pénzből, például Szolnokon, Hévizen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Zalaegerszegen is. A munka néhol hagyott kívánnivalót maga után, Zalaegerszeg egyes részein például balesetveszélyes volt a közlekedés gyalogosként és autósként egyaránt, végül le is cserélték a lámpákat.