Az idei visszaesés után jövőre 3-5 százalékkal növekedhet a gazdaság

2020.08.14. 13:53

A magyar gazdaság teljesítménye az idei visszaesést követően jövőre felpattanhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a 2021-es növekedés mértékét 3-5 százalék közé teszik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az idei GDP-előrejelzést lefelé módosítva 5,5-7,5 százalék közé várják a csökkenés mértékét. Jövőre, a koronavírus fejlemények függvényében valahol 3-5 százalék között lehet majd a gazdasági növekedés az ING Bank szerint. Az éves és a negyedéves összevetésű adat egyaránt negatív rekordot jelent, messze túlmutatva az eddig látott bármilyen recesszión - írta. Ez egyben azt is jelenti, hogy immáron hivatalosan is technikai recesszióba süllyedt a magyar gazdaság - tette hozzá.

Hátra dőlni ugyanakkor még nem szabad, írta, mivel az elmúlt napokban jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma. Ez az elemző szerint előrevetíti azt is, hogy előbb-utóbb ismét eljöhet a részleges lezárások időszaka. Ennek ugyanakkor a gazdasági hatása meg sem közelíti majd a második negyedévben látottakat. 

Az ING Bank szerint a legjobb forgatókönyv is azt mutatja, hogy 2022 végére érheti el a magyar GDP a válság előtti szintet.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője MTI-nek küldött kommentárjában szintén arra mutatott rá, hogy a várakozásoknál jobban zuhant a gazdasági teljesítmény, ami így megközelítően a 2016 második negyedév szintjére eshetett vissza. Hozzátette: a korlátozások fokozatos, és egyelőre részleges feloldásával, valamint az autógyártás újraindulásával már a negyedév közepétől éles felpattanást mutatott a gazdaság, ami a 3. negyedéves adatokban látványosan meg fog jelenni.

A Takarékbank az idei GDP-visszaesés mértékét jelentősen 3,9 százalékra rontotta a korábbi 3,2 százalékos várakozásához képest. Az alacsonyabb bázis miatt a jövő évi növekedést pedig érdemben, 7,2 százalékra javítja a korábbi 6,3 százalékról. Az idei alacsony bázis miatt a jövő évi második negyedévben a GDP növekedése elérheti a 18 százalékot is Suppan Gergely szerint. Megjegyezte: a járvány esetleges súlyosabb második hulláma lassíthatja a kilábalást.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kifejtette, a gazdasági teljesítmény 2020-ban 3-4 százalék közötti ütemben eshet vissza, ezt jövőre 5 százalék körüli felpattanás követheti. Hozzátette: negatív meglepetést okozott a GDP-adat, az elemzők kisebb második negyedévi visszaesésre számítottak.

Hangsúlyozta: a harmadik negyedéves adat a gazdaság szempontjából több információval szolgál majd, abból lehet következtetéseket levonni a kilábalás várható alakjáról. A bizonytalanság viszont jelentős, a növekedési kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy lesz-e a járványnak második hulláma, illetve hogy a külső kereslet milyen gyorsan áll helyre.