Kiírták az állami informatikusképzés pályázatát

2020.07.04. 09:35

Frissítés: Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pontosítása szerint a felhívás nem a felnőttképző cégenek szól, hanem a képzések megvalósítását koordináló szervezeteknek. Az eredeti cikket e szerint módosítjuk.

Publikálták a képzések megvalósítását koordináló szervezeteknek szóló állami informatikusképzés pályázati anyagát. A pályázat körül több kérdés is keringett, amikor az állam bejelentette, mint a koronavírus-járvány elleni gazdasági rendelkezések egyik elemét, a megjelent anyag most konkretizál több kérdést is.

Magyarországon az egészségügyi veszélyhelyzet következtében kialakuló gazdasági újjáépítéshez szükséges kommunikációs infrastruktúra már adott, a digitális gazdaság működtetéséhez szükséges informatikusi kapacitás azonban hiányos. Már most a jelenleginél jóval nagyobb szakemberkínálatra van szükség, és mind a magánszemélyek, mind pedig mikro-, kis- és közepes vállalkozások digitális kompetencia-fejlesztése is kiemelten fontos

– áll a pályazat ismertetésében a Palyazat.gov.hu honlapon.

A program összesen 7 milliárd forintnyi keretösszegből működik, részben a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GIOP), részben pedig a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) finanszírozásával. A keretösszeget struktúraváltó, illetve tananyagfejlesztő képzésekre lehet felhasználni, a struktúraváltásoknál olyan pozíciókról van szó, mint

  • Java-programozó
  • webfejlesztő-frontend
  • tesztelő
  • üzemeltető

Ezeken a struktúraváltó képzéseken minimum 1000 fő oktatását kell elkezdeni, és 750 főnek kell sikeresen elvégezni a kurzusokat. Ezeket a kurzusokat kontaktórás, vagy távoktatásban is le lehet tudni, van lehetőség konzultációra.

A tananyagfejlesztő támogatásnál 10+10 szakma tanítását finanszírozzák a keretösszegből, ezt a tananyagot pedig 5 éven keresztül kell ingyen elérhetővé tenni az intézményeknek.

A képzés maximum 12 hónapig tarthat, a kurzusoknak 2022. október 31-ig be kell fejeződnie, a képzési összeg 100%-ban támogatott. A képzésekre legfeljebb 4000 forint/óra/diák összeget tudnak majd elszámolni.

Az intézményeknek biztosítaniuk kell egy nyolchetes szűrőképzést, és azok jelentkezhetnek a programra, akik ezen sikeresen átmennek, továbbá kell rendelkezni középfokú végzettséggel, angol nyelvtudással, kell, hogy legyen számítógépe és internete, bejelentett tartózkodási helye az Észak- magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél- dunántúli, Közép-magyarországi régiók valamelyike.

A pályázatot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, mint konzorciumvezető és az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság mint konzorciumi tag bonyolítják le.