Még több pénzt borít a járványvédelmi sürgősségi programba az Európai Központi Bank

2020.06.04. 16:19 Módosítva: 2020.06.04. 16:21

Nem változtatott az irányadó kamaton csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.

Eközben úgy döntött, hogy majdnem megduplázza, 600 milliárd euróval, 1350 milliárd euróra növeli a márciusban megnyitott 750 milliárd eurós járványvédelmi sürgősségi program (Pandemic Emergency Purchase Programme, PEPP) keretében az állampapírok vásárlásának keretösszegét.

A keretösszeg megnövelésének mértéke meghaladja az elemzői várakozásokat. De az EKB nem csak az összeget növelte, de a PEPP-program határidejét az év végéről 2021 június végéig meg is hosszabbította.

A PEPP-program célja továbbra is az, hogy a pénzből minél több jusson a reálgazdaságba, elsősorban a cégekhez és a háztartásokhoz. Az eszközvásárlások egészen addig folytatódnak, amíg az EKB úgy nem értékeli, hogy a koronavírus jelentette kockázatok eltűntek.

Emellett a meglévő eszközvásárlási program (APP) havi 20 milliárd eurós vásárlásaival együtt az év végéig fennáll a 120 milliárd eurós nettó eszközvásárlási ideiglenes keretösszeg is.

A kormányzótanács változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét. A kamattartó döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Mély recesszió

Az (EKB) az idei évre mély euróövezeti recesszióval számol és úgy véli, hogy az idei gazdasági visszaesést csak részben sikerül ledolgozni jövőre.

Christine Lagarde, az EKB elnöke csütörtökön azt mondta, hogy az euróövezet idei GDP-je 8,7 százalékkal csökken, miután Európa döntő része tavasszal két hónapra gyakorlatilag leállt a koronavírus miatt.

Az EKB legújabb előrejelzéseit idézve Christine Lagarde azt mondta, hogy az euróövezet gazdasága alapforgatókönyv szerint jövőre 5,2 százalékkal, 2022-ben pedig 3,3 százalékkal nő.

Lagarde szerint az EKB felülvizsgálta inflációs előrejelzését is. A csütörtökön ismertetett új becslés szerint az euróövezetben idén 0,3 százalékkal nőnek a fogyasztói árak. Ez jócskán elmarad a korábbi előrejelzésében szerepelt 1,1 százaléktól, és méginkább az EKB 2 százalék körüli inflációs céljától.

(Bloomberg/MTI)