Durva veszteséget jelentett a Lufthansa

2020.06.03. 11:52

A Lufthansa szerdán megerősítette, hogy az idei első negyedévben 1,2 milliárd eurót (415 milliárd forintot) vesztettek, írja az MTI. Ez csaknem a négyszerese az egy évvel korábbi, hasonló időszaki veszteségükhöz képest. A bevétel 6,4 milliárd euró volt, 18 százalékkal süllyedt az egy évvel korábbi 7,8 milliárd euróhoz viszonyítva.

Európa második számú légi közlekedési vállalkozása a január-márciusi időszakban 21,8 millió utast szállított, ami 26,1 százalékos csökkenés éves összevetésben. A teherszállítási üzletág teljesítménye 15 százalékkal csökkent.

Áprilisra egyébként ők is még inkább összezuhantak, gyakorlatilag szinte megszűnt a működésük. Az utasok száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest, és a járataik számát is szinte nullára vették vissza.  A 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőjükből azóta 700-at ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A cég szerint a mélyponton már túl vannak, de a kilábalás hosszú lesz. A kínálatot fokozatosan bővítik, a járvány előtt tervezett menetrendhez viszonyítva szeptemberben már a tengerentúli célállomások 70 százalékára és a kontinensen belüli célállomások 90 százalékára indítanak járatokat. Azonban a 700 leállított repülő közül 2021-ben is parkolni fog még 300, és 2022-ben sem fogják használni 200 gépüket. A válság 2023-ban érhet véget, de 100 gépet végleg ki kell vonni a forgalomból.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Msot mindegyiknél komoly költségcsökkentési programokat indítanak. Az Austrian Airlines-nál például a flotta 20 százalékát felszámolják és megszüntetik minden ötödik munkahelyet, a Brüssels Airlines flottáját 30 százalékkal, az alkalmazottak számát 25 százalékkal csökkentik.

A csoport légitársaságai tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Lufthansa Group így az ágazat második legnagyobb szereplője volt a Ryanair után, utóbbinak 152 millió utasa volt 2019-ben.

A koronavírus-járvány miatti válságot a német állam támogatásával próbálják átvészelni. A május végén kötött megállapodás szerint az állam 6 milliárd euró tőkével beszáll a cégcsoportba, és további 3 milliárd euró hitelt is biztosít. Az Európai Bizottság az Európai Unió versenyjogi hatóságaként néhány résidő (slot) feladásához kötötte a támogatás engedélyezését a két fő németországi bázison, a frankfurti és a müncheni nemzetközi repülőtéren. A társaság elfogadta a feltételt.