A járványnak egyszer vége lesz, de a világ már nem lesz ugyanolyan

Ezen a ponton már biztosra vehető, hogy a pandémiává vált koronavírus-járvány hatásai a 20. század nagyobb válságaiéval összemérhetők, és ez komolyan meg fogja változtatni az életünket. Az utóbbi hetekben rengetegen gondolkodnak azon, melyek lesznek azok a területek, amelyek valószínűleg a betegség lecsengése után sem térnek már vissza a korábbi normális kerékvágásba, hanem hosszú távon átalakulnak.

Mivel a kimeneteket egy sor jövőbeli esemény is alakítja még, ezek az előrejelzések egyelőre nem többek puszta spekulációnál. Ugyanakkor van köztük jó pár olyan, ami mellett komoly érveket lehet felsorakoztatni, ebben a cikkben ezekből mutatunk be néhány fontosat.

Globalizáció eddig és ezután

A kapitalizmus története elválaszthatatlan a globalizáció történetétől, a világgazdasági rendszer az évszázadok során több hullámban terjesztette ki csápjait a bolygó lakott részeire. A legutóbbi ilyen hullám az 1970-es évek végétől kezdődően tart, az elmúlt évtizedek során a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat a korábbi szintekhez képest elképzelhetetlen mértékben globalizálódott.

A koronavírus viszont érzékeny pontokon vág oda a sokak szerint amúgy is döglődő globalizációra alapozott világrendnek, ezért sokan spekulálnak arra, hogy

A multinacionális vállalatok, amelyek az amerikai–kínai–európai kereskedelmi villongások miatt eleve az ellátási láncaik újraszervezésén gondolkodtak, most újabb lökést kapnak ahhoz, hogy központjukhoz közelebb telepítsék az egységeiket, csökkentve ezzel a kitettségüket egy a mostanihoz hasonló helyzetben. Ez az átrendeződés végső soron biztonságosabb ellátási láncokat eredményezhet.

a termelés nem véletlenül települt egyre távolabb a centrumországoktól, ahol jóval olcsóbb a munkaerő, és részben ez a folyamat okozta az infláció aránylag alacsony szinten maradását az elmúlt pár évtizedben. Ha a dolgok előállítása újra közelebb jön, nőni fognak a gyártási költségek is, amit vagy a tulajdonosok profitja, vagy a vásárlók pénztárcája meg fog érezni.

Mi lesz az utazással?

Lassan inkább kevesebb, mint több olyan iparágat tudunk felsorolni, amit nem érint hátrányosan a koronavírus, de a vesztesek toplistáját egyértelműen az utazáshoz kapcsolódó szektorok vezetik. Az egy dolog, hogy a globális GDP és foglalkoztatás kb. tizedéért felelős turizmus egyik pillanatról a másikra totálisan padlót fogott (a légitársaságok sorra dobják be a törölközőt, esdekelnek állami mentőövért, a nagy óceánjárók üzemeltetői kivonódtak a forgalomból, stb.), még csak az sem biztos, hogy a járvány elmúltával az ágazat teljesen felgyógyul.

Egyrészt a mostani helyzet elhúzódása miatt eleve sok szereplő csődbe mehet még a különféle állami csomagok ellenére is, ami a szolgáltatások palettájának átmeneti szűkülésével járhat. Másrészt a járvány tapasztalata beivódik az emberekbe: ahhoz ugyan nem fér kétség, hogy továbbra is szeretnének majd vakációkra járni, de az már korántsem biztos, hogy a most halmozódó rossz tapasztalatok (repterek kockázati faktora, probléma esetén akár többnapos szívás különféle terminálokon, anyagi bukta a jegyeken stb.) után feltétlenül külföldre akar majd mindenki utazni.

ami természetesen nagyon rossz fejlemény lenne a légiközlekedési iparnak és olyan kapcsolódó ágazatoknak, mint az olajipar (viszont annál jobb a klímaváltozás elleni küzdelemnek).

Nagyobb, aktívabb állam jöhet

Békeidőben a gazdaságban általában markánsabbak azok a hangok, amelyek szerint a piac a problémák többségét megoldja, lehetőség szerint ne nagyon piszkáljunk bele a működésébe. Válságok idején ez menetrendszerűen megfordul; amikor 2008-ban ki kellett menteni a nagy bankokat, akkor nyilván ők sem ágáltak az állami beavatkozás ellen, most is hasonló forgatókönyv zajlik épp a világban. Az államok és a jegybankok minden idők legnagyobb mentőcsomagjait osztják ki a gazdasági szereplőknek különféle hitelek, vissza nem térítendő támogatások és közteher-elengedések formájában.

Egyre több ország vezetése (még a brit konzervatív kormányzat is) próbálja ki élesben azt a korábban elképesztően radikálisnak tűnő forgatókönyvet is, hogy gyakorlatilag bért fizessen a dolgozóknak a bajba jutott ágazatok munkáltatói helyett. Ez már elég közel van az alapjövedelem koncepciójához, ami bár az utóbbi években gyakran került elő a főáramú diskurzusban is, nagyon komolyan még kevesen vették fontolóra.

A koronavírus hatására ugyanakkor ebben is állhat be változás, ugyanis a járványügyi szakemberek véleménye szerint nem egyszeri balesetről van szó, hanem a következőkben kisebb-nagyobb rendszerességgel jöhetnek globális járványok (akár a koronavírus, akár más kórokozó miatt), amelyek hasonló leállásokat eredményezhetnek a világgazdaságban.

Mint látszik, ezt a fajta gazdasági katasztrófát a szokványostól eltérő eszközökkel, hatalmas pénzmennyiség bemozgatásával lehet csak tompítani, ami

a kizárólagosan bérmunkáért kapható fizetés helyett. Az alapjövedelem vagy a negatív jövedelemadó valamely változata akár ilyen lehet, ezért ha ott még nem is tartunk, hogy tömegével próbálgassák ezt államok, a koncepció hívei lassanként több befolyást szerezhetnek.

Hangosabbá válhatnak azok is, akik szerint a mostaninál több forrást kell a nagy állami rendszerekre, ezen belül is kimondottan az egészségügyre fordítani, és nem megoldás az, ha hagyjuk lerohadni az állami kórházakat, miközben akik megtehetik, egyre többen mennek át a magánba. A globális járványhelyzethez hasonló krízisek kezelésére alkalmatlan a magánegészségügy,

Ugyanígy már az is látszik, hogy a fiskális fegyelmet máskor nagyon komolyan vevő EU elengedte a gyeplőt, Brüsszelben kénytelenek voltak belátni, hogy a járványhatást képtelenek leszünk orvosolni a fennálló korlátok között. Ez most még csak egyszeri eset, de ki tudja, mi lesz, ha a költségvetési hiány és az államadósság szellemét kiengedik a palackból – a koronavírus után mindenesetre sokan arra számítanak, hogy ismét és még hangsúlyosabban előkerül a nagyobb, aktívabb állam koncepciója, és teret nyerhetnek bizonyos nem szokványos megoldások.

Még több megfigyelés

Az állam azonban nemcsak a gazdaságban lehet aktív, hanem a sokkal több morális problémát felvető területeken is. Ilyen például az állampolgárok megfigyelése, ami a járvánnyal újabb szinteket lép, és ez akár a későbbiekben is velünk maradhat.

Bizonyos országokban (még liberális demokráciákban is) már a telefonjuk helymeghatározó funkciója alapján követik le azokat az embereket, akik kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel. De az autoriter kínai rendszer hatékonysága a járvány megfékezésében (a kezdeti hátráltatás után) is kecsegtető példa lehet bizonyos vezetők szemében.

És nem is csak az államok kötelezhetnek minket arra, hogy korábban magánügynek tartott információkat megosszunk, bizonyítani tudjuk, hogy be vagyunk oltva egy-egy betegség ellen, simán elképzelhető, hogy a jövőben mozik, szórakozóhelyek is bekérnek tőlünk erre vonatkozó adatokat, mielőtt beengednének.

Ha ilyenné alakul a világ, ahhoz is hozzá fogunk szokni, ugyanúgy, ahogy korábban hozzászoktunk a terrorizmus miatti szigorúbb szabályokhoz és ellenőrzésekhez, és ahogy önként és dalolva felajánlottuk adatainkat a netes óriáscégeknek. Valószínű, hogy a legtöbben a társasági élet, a nyaralás és a kényelem oltárán inkább áldozzák fel a szabadságuk újabb szeleteit, mint hogy lemondjanak ezekről a dolgokról, ami érthető is. De ettől még szinte biztos, hogy a vírus után sok országban, sok ember számára még kevéssé lesz szabad hely a világ, több ellenőrzés jön.

Mit csinál a munkahelyekkel a home office globális tesztje?

A munka világát azon túlmenően is átalakíthatja a vírus, hogy teret nyerhetnek a bérmunka alternatívái. A járvány globálisan az otthoni munkavégzés fejlesztésére kényszeríti a cégeket a fehérgalléros munkakörökben dolgozó alkalmazottaik esetében, márpedig ha ezt egyszer jól kialakítják, akkor kérdés, mennyire tér majd vissza a munkavégzés a megszokott, irodai kerékvágásba.

A home office-t bizonyos mértékig a munkavállalók is favorizálják a felmérések szerint, a cégeknek pedig maximum az lehet a baja vele, hogy úgy érzik, kisebb a kontroll a dolgozókon, és ettől csökkenni fog a produktivitás.

A home office világméretű tesztjével most kiderül, mennyire jogos ez az ódzkodás, a munkavállalók mekkora része tud így is hatékony lenni, és hogy mik az otthonról dolgozást segítő legjobb módszerek.

mert nem kell mindig mindenkinek bent ülnie a munkahelyen. Ugyanez az oktatásra is vonatkozik, a digitális tanórákkal hirtelen olyan mély vízbe dobták be az iskolákat az államok, amelybe normál körülmények között sosem merték volna, de a válsághelyzetből könnyen kieshetnek olyan gyakorlatok, amelyek aztán hosszú távon is velünk maradnak.

Inog a globális hatalmi szerkezet

A járvány várható utóhatásaként egyre többen hozzák fel a világrend, a globális hatalmi szerkezet foszladozását is. A koronavírus okozta válság kiélezi az amúgy is meglévő ellentéteket, felszínre hozza a törésvonalakat, nagyon direkt módon mutatja meg, mik a nyerő és nem nyerő stratégiák, kik az alkalmas és alkalmatlan vezetők. Az Európai Unió a brexit, a migrációs nyomás és az illiberális nyomulás által amúgy is megtépázott szövetsége egyelőre a járványban sem vizsgázik a legjobban,

Ráadásul az egész szövetség egyik sarkalatos pontját képező mozgásszabadság elvét komolyan próbára teszik a határlezárások. Néhány héttel ezelőtt még elképzelhetetlen forgatókönyv volt, hogy a szintén uniós állampolgár románokat, bolgárokat, akik nyugatról tartanak hazafelé, humanitárius folyosón engedje át a magyar kormány, ma már ez a valóság.

Az is kérdés, mi lesz a schengeni zónával, ha a mostani határzárások hosszabb ideig fennállnak. A járvány mindenesetre felszínre hozza az EU alapvető konfliktusait, szakértők szerint a közösségnek komoly stratégiaváltásra van szüksége (ami eddig sem volt másként, de a koronavírus mindezt egyre elkerülhetetlenebbé teszi).

Egyes elemzők szerint a mostani járvány lehet az utolsó lökés, ami végleg pályára rakja a már korábban elindult, USA-központú helyett Kína-központú globalizációs folyamatot. Ezt a nézetet erősítik azok az elemzések is, amelyek szerint a mostani egy jó alkalom lett volna az USA számára, hogy a nemzetközi intézmények gatyába rázásával, az ezekben betöltött vezető szerepének potens kihasználásával és a világméretű koordináció megszervezésével megerősítse globális vezető pozícióját. Csakhogy a Trump-kormányzat elbukott ezen a vizsgán, az USA ahelyett, hogy a megoldás kulcsa lenne, lassan inkább a járvány új gócpontjává válik, a szövetségi állami rendszer úgy tűnik, nem hatékony egy ilyen helyzetben.

A járvány miatt elszenvedett – már most is hatalmas, de a közeljövőben még nagyobbra növő – társadalmi és gazdasági veszteségek mindenesetre biztosan komolyan el fogják gondolkodtatni a világ vezetőit. Nem lenne meglepő, ha ezután alapvető változásokat látnánk a nemzetközi szövetségi rendszerekben és az egyes országok stratégiáiban is.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!