Tőzsdei közgyűlések járvány idején

B  JG20200320014
2020.03.30. 04:56
A tőzsdei cégeknek április végéig közgyűléseket kellene tartaniuk. Ugyanakkor rendelet tiltja a zárt térben szervezett tömeges események megtartását. Melyik az erősebb jogszabály? A közgyűlés egyáltalán munkavégzés (azt szabad), vagy rendezvény (azt nem szabad)?

Amikor 30 éve a Budapesti Értéktőzsde újra útjára indult, a társaságok közgyűlései sokáig izgalmas, színes olykor groteszk események voltak. Mindenkinek tanulnia kellett a módit, ráadásul a részvényeket sokszor alanyi kárpótoltak, vagyis pénzügyileg képzetlenebb, idős emberek kapták, akik különös hozzászólásokkal vétették észre magukat.

Zavaros javaslatok

A mulatságos, vagy éppen elkeseredett felszólalások olykor a büfében lapható szendvics minőségével foglalkoztak. Máskor, a Pick Szeged közgyűlésén felszólalt egy kisrészvényes, aki azzal szerette volna segíteni a társaságot, hogy a részvényenkénti 330 forintos osztalékot nem pénzben, hanem egy csomag szeletelt téli szalámiban szerette volna felvenni. Kifejtette, hogy

így több pénz marad a cégben fejlesztésre."

Ekkor egy angolszász alap képviselője felszólalt, hogy ő

220 ezer részvénnyel szavaz, nem örülne ennyi csomag téliszaláminak, se hazavinni, se elfogyasztani nem tudná."

Csak temessenek el!

Morbidabb volt, amikor egy idős részvényes bejelentette az IBUSZ közgyűlésén, hogy mivel a részvény ára állandóan esik, őt ez már a sírba viszi, vissza is adná a 30 részvényét, csak azt kéri, hogy majd a cég költségén temessék el.

A BIF ingatlan-hasznosító pedig úgy oldotta meg egyszer és mindenkorra a sok kisbefektetői kérdést, hogy egyszercsak meghirdette reggel 8-ra Verseg-Fenyőharasztra a tulajdonosi fórumot, addig 200 kisrészvénye járt a közgyűlésekre, utána egy sem.

Máskor pedig hihetetlen érdekes részvényesi harcok alakultak ki. A Mol, vagy a BorsodChem közgyűlésein rendre magyar és külföldi részvényesek vívtak ádáz jogi és szópárbajt, amikor rendre külföldi befektetők (Milford, OMV, Szurgut) próbálták megszerezni a magyar társaságokat.

Április végéig

Daliás idők voltak, aztán a közgyűlések elszürkültek, mindenhol kialakult a megszokott menetrend, általában lett egy hangadó főrészvényes, unalmassá váltak az egyhangú szavazások, a napirendi pontok ledarálása.

Ettől függetlenül a cégeknek közgyűlést továbbra is kell tartaniuk, de az idei évben ez nem lesz könnyű.

A koronavírus miatt a legtöbb cég már vagy bejelentette, hogy nem rendez közgyűlést, vagy jelezte, hogy az alapszabályban rögzített személyes megjelenéssel nem látja biztosítottnak a közgyűlés megtartását,

esetleg egyelőre „figyelő” üzemmódba helyezte magát, követi, hogy mi fog történni. A legtöbb társaság ettől függetlenül a szükséges beszámolókat, előterjesztéseket ugyanúgy közzétette, mint a békeévekben.

Hogy érdemes eljárni?

A korlátozó intézkedések immár a kisebb társaságokat is elérték, így a vezetőknek alternatív megoldásokat kell találniuk – írja a témáról megjelentetett írásában Dr. Horváth Gábor, a Kapolyi Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje. Mint emlékeztet rá, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibocsátók, nyilvános részvénytársaságok gyakorlatát vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb esetben az éves rendes közgyűlések későbbi időpontban kerülnek megtartásra.

Egyes társaságok ugyanakkor arra a – vitatható – álláspontra helyezkedtek, hogy a kormányrendelet rendezvények tartására vonatkozó korlátozásai nem alkalmazhatók a gazdasági társaságok működésére, ezért ezek a társaságok csak a szükséges higiéniai szabályok alkalmazását rendelik el.

Tényleg vannak kis közgyűlések

Olykor valóban előfordul, hogy egy tőzsdei cég közgyűlése az egyik hivatali szobában, 8-10 ember jelenlétében zajlik. Magam például kezdőújságíróként elmentem a Domus közgyűlésére, és mivel egyetlen üres széket találtam egy hosszúkás asztal körül, leültem oda.

Nem ismertem senkit, aztán a közgyűlésen hol Várszegi Gábor szólalt meg az egyik oldalamon, hol pedig Borsy Enikő vezérigazgató a másik oldalamon, vagyis beültem a két vezető közé, a részvényesek pedig találgathatták, hogy ki ez a marha fontos ember ott középen.

Melyik a fontosabb jogszabály?

Valójában most az ilyen kicsi közgyűlések fizikai megrendezése sem kóser. Dr. Horváth Gábor szerint a kiadott kormányrendeletek és a közgyűlések megtartására, összehívására vonatkozó társasági jogi szabályok ütköznek egymással, de ilyenkor a különös szabály „lerontja” az általános szabályokat, vagyis a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a krízis miatt hozott rendeletek elsőbbséget élveznek az általános jogszabályokkal szemben.

Bár erre vonatkozó lépések még nem történtek, az ügyvéd szerint

a kormány várhatóan lehetővé teszi, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel a társaságok elhalasszák a közgyűléseiket, ahogy arra például Olaszország esetében már sor került."

Elektronikus közgyűlés

Ha pedig nem lesz halasztás, szóba jöhet az elektronikus szavazás is. A jogszabály még a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében sem tiltja, hogy a döntéshozó szervek elektronikus úton tartsák meg a közgyűléseket, ehhez azonban az alapszabálynak erre vonatkozó rendelkezéseket kell tartalmaznia.

Elfogadhatók többek között a Skype vagy a Microsoft Teams szoftverek legújabb verziói, illetve a bluejeans.com honlapon keresztül elérhető videotelefon-szolgáltatás is. Ha a közgyűlés digitális, olyan elektronikus eszközök nem alkalmazhatók, amelyek nem teszik lehetővé a közgyűlésen részt vevők személyének beazonosítását, valamint a kölcsönös kommunikációt.

Megahatalmazás, írásbeli szavazás

Alternatív megoldás lehet továbbá a meghatalmazott útján történő szavazás, amelyre a legtöbb gazdasági társaság esetében van lehetőség, valamint az írásbeli határozathozatal, amennyiben azt a létesítő okirat engedi.

Aki megnézi a tőzsdei cégek idei közgyűlési meghívóit, szinte egyenszövegeket lát a vírussal kapcsolatban. Vélhetően elég kötött formák vannak arra nézve, hogy a meghívókban mit és hogyan kell feltüntetni,

Borítókép: A Bank Center irodaház bejárata az V. kerületi Szabadság téren. A Budapesti Értéktõzsde az OTP Bank és több más pénzintézet központja melyet Finta József Kossuth-díjas építész tervezett. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor