A munkaadók lobbiszervezete szerint nem nagyon kéne már a kormánynak új munkahelyekre pénzt adnia

2019.10.09. 12:25

Mintegy 200-250 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról, ami nagyban akadályozza a hazai vállalkozások beruházásait – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.

Rolek szerint a valódi adat súlyosabb lehet a KSH által regisztráltnál, mivel a munkaadók vagy bejelentik az üres álláshelyeiket, vagy nem. 

Egyre többen gondolkodnak úgy, hogy beruháznának, piaci igény is lenne rá, de végül elhalasztják, mert a fejlesztéssel létrejövő pozíciókat nem tudják kivel feltölteni.

– mondta. Az MGYOSZ alelnöke úgy véli, főként demográfiai okokból ez a helyzet "sajnos a magyar társadalomba van kódolva a következő húsz-huszonöt évre, és ha a gazdaság fejlődésében nem lesz nagy törés, úgy együtt kell élnünk vele".

A probléma kezelésének eszközeként említette a munkaerő-kereslet szűkítését; ha növekedne a gazdaság termelékenysége és hatékonysága, kevesebb dolgozóra lenne szükség. Emellett szerinte sokkal differenciáltabb beruházástámogatási politika kellene,

mert be kell látni, hogy több munkahelyre már nem igazán van szükség.

Új munkahelyek létrehozását már csak nagy hozzáadott értéket előállító, relatíve kisebb létszámigényű ágazatokban támogatná állami és uniós forrásokból. 

A kormány rengeteg pénzt fordít munkahelyteremtés céljából nagyvállalatok támogatására, az egyedi kormánydöntésekkel kiutalt összegeket, amelyek nagyrészt még mindig összeszerelő-üzemekre mennek el, legutóbb itt szedtük össze