Kirúgták a kukaholding vezetőinek nagy részét

B RKL20150725014
2018.12.13. 08:57

Miután a fél év késéssel leadott éves beszámolóból kiderült, hogy az NHKV, avagy az állami kukaholding kétszer akkora veszteséget könyvelt el tavaly, mint 2016-ban, a cég menedzsmentjének nagy részét kirúgták – értesült a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy az elmúlt hónapok kukakáoszaitól megtépázott cég éléről menesztették Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, valamint  Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsadót is.

Ahogy a hét elején írtuk, a cég fél évvel a májusi határidő után adta le az éves gazdasági beszámolóját, amiből az derült ki, hogy a kukaholding 3,6 milliárd forintos veszteséget könyvelt el tavaly, az eredménytartaléka mínusz 2,4 milliárdról mínusz 8,3 milliárdra romlott, a cég saját tőkéje pedig 3,7 milliárd forintról mínusz 3,7 milliárdra esett. A Moore Stephens K-E-S Audit Kft. nevű független könyvvizsgáló jelentése szerint az NHKV gyakorlatilag csődközelben van, annak a gazdálkodását teljesen újra kellene gondolni (hasonló következtetésre jutott jelentésében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is, amely szerint dióhéjban az NHKV működése úgy rossz, ahogy van).

Részben ez a problémás gazdálkodás vezetett oda október végén, hogy az egyik hulladékgazdálkodó nonprofit cég, a Zöld Híd több mint száz településen beszüntette a szemétszállítást, mondván, a kukaholdingtól nem kapott elég pénzt a feladatai ellátására. A szemétkáoszt akkor a kormányzat erőből oldotta meg, a felelősséget pedig a Zöld Híd vezetőire hárította. Most viszont úgy tűnik, hogy szemétszállítás Klikjeként működő kukaholdinghoz is elért a felelősségre vonás. Már az is érdekes volt, hogy a cég megduplázott hiányáról a Mészáros Lőrinc tulajdonából a központosított jobbos médiaholdinghoz került Világgazdaság számolt be viszonylag részletesen. 

Az NHKV működéséről és a szemétszállítás rendszerének bajairól ebben a cikkben és ebben a podcastban tudhat meg többet.