A vidéki családok járnak jól a kibővített csokkal

2018.10.31. 10:10

Ahogy azt már valószínűleg mindenki tudja, a kormány október közepén gyakorlatilag egyik napról a másikra beszántotta a lakás-takarékpénztárak rendszerét azzal, hogy megvonta az ltp-szerződéseket az egyik legnépszerűbb befektetési formává tevő állami támogatást. De lett helyette kibővített csok, amit például már felújításra is fel lehet venni, és amivel már két gyerek után is ad az állam 10 millió forint támogatott hitelt, három gyerek után pedig 15 millió forintos hitel jár majd. 

Na de mégis kinek jó ez, kinek lesz nagy segítség a kibővített csok? Ezt a kérdést igyekszik megválaszolni az Ingatlan.com, amely összeszedte, hogy melyik magyar városban mekkora önrészt kell felvenni az új csok mellé azoknak a két gyermekes családoknak, amik új lakást akarnak venni. Ehhez megnézték, hogy az egyes városokban átlagosan mennyibe kerül egy új, 60 négyzetméteres lakás, ez alapján pedig látszik, mekkora önrészt kell még hozzátenni az állami 10 millió mellé, hogy azt meg is lehessen venni. Az elemzés szerint a 60 négyzetméteres új lakásokhoz átlagosan

  • Békéscsabán alig több mint 6 milliót,
  • Miskolcon 8,8 milliót,
  • Kaposváron 11,1 milliót,
  •  Győrben és Szombathelyen 14-15 milliót,
  • Székesfehérváron több mint 21 milliót,
  • míg Budapesten közel 36 millió forintot kell még hozzátenni az állami hitelhez, hogy legyen a családnak egy lakása.
csok10.png
Grafika: ingatlan.com

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a csok bővítése felpörgeti majd a keresletet az ingatlanpiacon, a kínálatot pedig a kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó új szabályok élénkíthetik, mert az elmúlt hetekben az is kiderült, hogy a kedvezményes lakásáfa milyen feltételekkel alkalmazható 2019 után. A csok bővítésének pontos piaci hatásait viszont majd akkor lehet bemutatni, ha megjelennek a jogszabályok.