Negyedmilliárd forintból készült egy három perces videó a vizes vb-ről

2018.03.13. 09:00

A nyáron megrendezett vizes világbajnokság híres volt az állami pénzszórásról, a világverseny költségei még jóval azután is csak emelkedtek, hogy rég elment az utolsó versenyző is. Arra viszont talán kevesen számítottak volna, hogy még idén márciusban is jönnek ki sztorik arról, hogyan szórta két kézzel a közpénzt a vb-t szervező állami cég. Pedig pont ez történik, ugyanis a G7.hu kiderítette, hogy elképesztő összegért,

230 millió forintért készült háromperces kampányvideó a vizes vb utókommunikációjára, amelyet aztán ráadásul le se adtak sehol.

A videó elkészítésére az a konzorcium nyert megbízást, amely a vizes vb más kommunikációs feladatait is ellátta, és amelynek tagja kormánnyal és a Fidesszel nagyon jóban lévő, és így rengeteg állami kommunikációs megbízást kapó Kuna Tibor két cége, a Trinity és a Young and Partners.

Arról, hogy lesz egy ilyen film, már tavaly augusztusban is lehetett hallani, akkor először azt mondta a sajtónak a szervező BP2017 Kft., hogy a negyedmilliárdból egy egyperces film készül majd, később viszont helyesbítést kért, hogy nem is egy videó készül, hanem 9, többek között több egyperces változat és egy félórás film is. Ehhez képest a videókészítésről szóló szerződést csak napokkal azután írták alá, hogy a szervezők kikérték maguknak a dolgot a sajtóban, a 9 verziónak pedig nincs nyoma. A G7 hosszas keresgélés után csak ezt a kicsit több, mint 3 perces videót találta. 

Kérdés persze, hogy ezen mi került 230 millió forintba? A portálnak nyilatkozó szakemberek szerint semmi,

ez nagyjából százszoros túlárazást jelenthet.

A legnagyobb költséget egy ilyen videónál maga a forgatás jelentené, de ahogy a videóban látszik, túl sok forgatásról nem lehetett szó, a videó leginkább generikus budapesti drónfelvételeket és ránézésre az M4 felvételeit használták.  De még ha új felvételek is készültek a videóhoz, egy nap drónozás a G7 forrásai szerint maximum félmillió forintba kerül, így ez nem indokolja az óriási költséget. De még ha a vb alatt végig forgattak volna, mondjuk a vidám tömegről készült képekhez, az is legfeljebb úgy 9-12 millió forintba került volna a szakértők becslése szerint. 

Forgatásról nem is nagyon lehetett szó, hiszen a megbízást Kuna Tibor cégei már azután írták alá, hogy még a rendes vb utáni mastersversenynek is vége volt. Persze költséges lehet, ha ezekért a felvételekért jogdíjat kell fizetni, de indokolatlannak tűnik, hogy az ennyi pénzt elvigyen. A portál forrásai szerint ha kétmillió forintot fizettek a videó készítői a jogdíjakért, már az is nagyon sok pénz ezekért a felvételekért. A többi költségtétel az utómunka, ami nagyjából 300-600 ezer forintba kerülhet maximum. A G7 becslései alapján így

nem igazán tudni, hogy mire ment el a költségek 99 százaléka. 

Ráadásul nincs is arra bizonyíték, hogy ezt a méregdrága videót valahol le is vetítették volna. A G7 forrásai szerint készült egy félórás verzió, ami le is ment egy állami tévében, amelyet viszont nem Kunáék csináltak. Ennek viszont nem lelte nyomát a portál.