A pünkösdfürdői gát elkészül, a park csúszik

902A3915
2019.09.17. 17:01 Módosítva: 2019.09.17. 18:27
A helyiek szerint lassan és kissé nyögvenyelősen halad a Római-part fölötti pünkösdfürdői gát építése, és a mellé ígért park kialakítása. A Városháza szerint ugyanakkor a gát határidőre elkészül, a több mint egymilliárdért épített parkot pedig jövő ősszel adják át.

Hetente egyszer vagy többször arra biciklizem, és látszólagosan szinte semmi nem történik, csigatempóban mérhető az előre haladás. Ha így folytatódik a projekt, 2022 magasságában lesz talán kész

– írta a környéken lakó olvasónk arra hivatkozva, hogy Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a kerületi önkormányzat lapjában tavaly még azt ígérte, hogy a park kivitelezéséhez szükségképpen meg kell várni a nehézgépek levonulását a területről, így a közparkot előreláthatólag 2019 végén adhatják át.

Megkerestük a beruházó fővárosi önkormányzatot, hogy valójában mire számíthatnak az óbudaiak, erre válaszként maga Szeneczey főpolgármester-helyettes kalauzolta lapunkat a helyszínen.

Mint elmondta, a pünkösdfürdői töltés megerősítése, magasítása jelenleg 61 százalékon áll, de a november 3-i határidőre elkészül. (1756 méter hosszban elkészült a szivárgáscsökkentő szádlemez fal és a ráépülő vasbeton fejgerenda. Ez teszi ki a védmű legjelentősebb részét, ugyanakkor nem látványos, hiszen a felszín alatt húzódik. A felszín feletti térdfalból 272 méter készült el, a teljes szakasz 1776 méter). 

A kivitelezésben a tervezetthez képest két módosítás volt. A kivitelező felülvizsgálta menet közben az eredeti terveket, és megállapította, hogy az úgynevezett szádfalnak átlagosan 8 méter helyett 12 méter mélyre kell leérnie ahhoz, hogy nagy árvíz idején ne szivárogjon át a Duna vize, viszont árvízmentes időben a talajvíz a Duna felé is el tudjon mozogni. (A szádfal a gát alatt mélyen végighúzódó acélfal, célja a Dunából árvíz idején átszivárgó vizek mennyiségének csökkentése.)

A másik módosítás a szádfal tetejére húzott, a gát koronaszintjéből kiálló látszóbeton térdfal, aminek magasságát csökkentették, hogy a gát tetejére épített úton sétálók jól kilássanak, és le tudjanak ülni a tetejére. Ez a pluszfal eredetileg egy méter magasan húzódott volna végig a gát tetején. A módosítás után a térdfal a leghosszabb szakaszon 40 centire áll csak ki a gátból, és 60 centi magas mobilgáttal fogják majd kiegészíteni, ha szükséges. A térdfalra gyorsan leszerelhető fa ülőkéket is tesznek majd. A pünkösdfürdői védmű nettó 2,26 milliárd forintba kerül, mely összegből a mobilfal költségei 120 millió forintot tesznek ki. 

Időközben a Főkert elkészítette az 1,7 kilométer pünkösdfürdői védvonal belső, a lakóházak felé eső felére kigondolt park részletes terveit is. A nettó 1,2 milliárdba kerülő, 1,7 kilométer hosszan elnyúló, váltakozó funkciójú parkosítás a jelen állás szerint 2020 őszére készül el, azaz mintegy háromnegyed évvel később, mint tavaly megígérték. A szabadidős park déli, keskenyebb részeire gyepeket, réteket terveznek, feljebb pedig ahol kiszélesedik, játszótereket, sportpályákat kap. A parkba 477 fát ültetnek. 

Szeneczey elmondta, azt egyelőre nem döntötték még el, hogy az idén Szentendrénél építeni kezdett nemzetközi kerékpárút, az Eurovelo 6 a Barát-patak után fent a gát tetején, vagy lent a gát mögött haladjon majd. A főváros szerint ésszerűbb lenne a gát mögötti rész, de a döntést a Magyar Kerékpárosklub megkérdezésével hozzák majd meg.

Az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak között húzódó teljes római-parti védvonal (Csillaghegyi-öblözet) négy részből áll: a pünkösdfürdői gátból, a két patak két árvízvédelmi megerősítéséből, valamint a Királyok útja–Nánási úttal párhuzamos római-parti szakaszból. Ez utóbbi számtalan vitát, lakossági tiltakozást váltott ki. Szeneczey elmondása szerint mivel ezt a szakaszt a védekezésért felelős FCSM megvizsgálta, és úgy találta, hogy a korábban tervezett mobilgát nélkül is tartani lehet árvízkor a korábbi védekezési módszerekkel, ezért ennek kiépítése egyelőre lekerült a napirendről.

Mobilgát helyett parkosítást, pihenőket, játszótereket, kerékpáros pihenőt terveznek a Római-part frekventált részére, közösségi tervezéssel, bevonva a lakosságot is. A tervek szerint a sétány látványra egységesebb lesz, egységes utcabútorzattal, egységesebb vendéglátóhelyekkel. A kerékpárutat ahol lehet, elválasztva vezetik a gyalogos részektől, de a szűkebb szakaszokon közös út lesz. Az itteni park szintén 2020 őszére készül el, és 450 millió forintba kerül majd.

Az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi megerősítése 2020 nyarán lesz kész, ennek ára 2,2 milliárd forint, míg a Barát-patak zsiliprendszerét, melynek terveit az Országos Vízügyi Főigazgatóság már elkészítette, a fővárosi önkormányzat valósítja meg állami finanszírozással.