A béremelések ellenére is jelentős válság van a rendőrségnél

2022.09.14. 17:13
Bár már feloldották a koronavírus-járvány miatt bevezetett leszerelési tilalmat, a kormány most béremeléssel próbálja megakadályozni a felmondásokat.

A magyar kormány tavaly év végén emelt először a rendvédelmi dolgozók fizetésén: idén januártól tíz százalékkal növekedett a rendőrök havi fizetése, az áprilisi választások előtt pedig hathavi fegyverpénzt is osztogattak az állomány tagjainak. A katatörvény bejelentése után kitört tüntetési hullám idején újabb emelésről döntött Orbán Viktor, így a tiszthelyettesi állománynál átlagosan 30–44 százalék közötti, a tiszteknél 18–25 százalékos bérfejlesztés lesz. 

Hiába a jelentősnek mondható béremelés, mert ez önmagában egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja gátolni a leszerelési hullámot. A jövőben ugyanis nem lesz elegendő ennyi pluszfizetés, ugyanis a rendőrség létszámának körülbelül az egynegyede, azaz 13 ezer fő egyáltalán nem részesül a pluszfizetésből: az állomány irodai dolgozóit teljesen kihagyták. 

Pedig a rendszer pénzügyi, informatikai vagy technikusi feladatait ellátó munkavállalókra hasonlóan szigorú szabályok vonatkoznak, mint az állomány többi tagjára: őket is ugyanúgy visszarendelhetik a szabadságukról vagy korlátozhatják őket a véleménynyilvánítás jogában. A nagyjából ötvenezer főt számláló rendőrségi állományból nagyjából 37-39 ezer fő hivatásos, a többiek pedig a háttérmunkát végző közalkalmazottak – vélekedett Felméry Zoltán közgazdász.

Hozzátette: szerinte nagyjából három-négyezer ember hiányzik a rendszerből, ami azt jelenti, hogy minden tizedik állásból hiányzik egy kolléga. A vírushelyzet miatt bevezetett leszerelési tilalom feloldása után nem kezdődött tömeges felmondási hullám az állomány tagjai között, de az újonnan jelentkezők száma szignifikánsan visszaesett, ezért az utánpótlást nem tudják biztosítani – magyarázta a közgazdász. 

Az is kérdéses még, hogy a gyakorlatban hogyan valósítanák meg az összesen 52 milliárdos keretösszegű bérfejlesztést, a 2024 januárjáig elosztott emelés ugyanis többször módosulhat még. Azok azonban, akik most kimaradnak, csak akkor részesülhetnének a bérfejlesztésből, ha erre további forrásokat különítene el a kormány – írja a Magyar Narancs.