Lemondott Süli János, paksi bővítésért felelős államtitkár

D KOS20220510002
2022.09.07. 06:41 Módosítva: 2022.09.07. 06:41

Novák Katalin köztársasági elnök neve alatt jelent meg kedden este az a határozat a Magyar Közlönyben, amely szerint lemondott posztjáról Süli János, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 204. § (1) és (2) bekezdése alapján – a miniszterelnök javaslatára – megállapítom, hogy Süli Jánosnak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának e megbízatása – lemondására tekintettel – 2022. szeptember 5-ei hatállyal megszűnik

– áll a rendelkezésben.

Mint arról az Index beszámolt, Süli János a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter volt 2017 óta, majd azt követően, hogy – a 24.hu szerint – az eddigi legnagyobb végkielégítést kapta, a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumba került – mivel az új kormányban Paks 2-nek már nincs külön tárca nélküli minisztere – államtitkárként. A munkát még el sem kezdte, de rögtön kapott is egy komoly fizetésemelést. 

Süli János távozásának hátterében – fejtegeti a 444.hu – az a komoly kritika is állhat, amelyet Lázár János fogalmazott meg a tihanyi Tranziton. Az építési és beruházási miniszter szerint a kormánynak vannak hibás döntései, de közülük a legsúlyosabb bűn az, hogy mostanra nincs már készen a paksi atomerőmű új blokkja.

Patrik már másodikos, de nem történt semmi

Az ATV-nek nyilatkozó Szijjártó Péter osztotta Lázár János véleményét. Mint fogalmazott, „én egy dolgot szoktam mondani, hogy amikor aláírtuk Moszkvában a paksi atomerőmű építéséről a megállapodást 2014-ben, másnap született meg Patrik nevű fiam. Na most, Patrik holnap – (az interjú szeptember 2-i – a szerk.) kezdi meg a második általános iskolai osztályt. Én elhiszem, sőt tudom is, mert három hónapja benne vagyok, hogy a Paks 2 egy nagyon bonyolult dolog. De ennyire nem bonyolult, hogy egy gyerek születésétől második osztályos koráig ne történjen semmi.”

Hangsúlyozta:  

Nyolc és fél év eltelt. Egyetértek Jánossal, sokat beszélgettünk erről, hogy lehetett volna gyorsabban haladni. Mondom én, aki még nem épített atomerőművet, de a józan ész alapján azt gondolom, hogy lehetett volna.

Az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt nemrég adta meg, így megkezdődhet a valós építkezési fázis, és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok. A Paks II. Zrt. vállalat vezetését Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója vette át szeptember 1-től, Mendelényi Dániel és dr. Fellegi Tamás László pedig elnökségi tagok.

(Borítókép:  Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter napirend előtti felszólalásra reagál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 10-én . Fotó:  Koszticsák Szilárd/MTI)