A szervátültetettek 95 százaléka felvette az oltást

2021.12.07. 11:57

A szervátültetettek 95 százaléka túl van a második koronavírus elleni oltáson, 54 százalékuk pedig november közepéig már a harmadikat is felvette – közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ). Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a felmérés országos online kérdőívét november közepén csaknem hétszáz dializált, szervre váró és szervátültetett töltötte ki, vagyis a mintegy 5200 magyarországi érintett közül minden kilencedik.

Idén januárban a szervátültetettek 74, márciusában pedig már 94 százaléka regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra. November közepére 95 százalékuk a második, 54 százalékuk a harmadik oltást is felvette.

A válaszadók 76 százalékánál a velük élő valamennyi 12 éven felüli családtag, míg további 19 százalékuknál majdnem minden családtag beoltatta magát – közölték, hozzátéve, hogy ennek az úgynevezett „fészekoltásnak” esetükben a legyengített immunrendszer miatt különösen nagy jelentősége van.

Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvosigazgatója szerint az átoltottsági eredmény mögött a járvány kitörése óta tartó folyamatos tájékoztatás állhat. Az orvosigazgató szerint a betegszervezetek kulcsszerepet játszhatnak közösségük felvilágosításában és védelmében, és erre a döntéshozóknak is érdemes volna odafigyelni.

A felmérésből az is kiderült, hogy az oltottak 58 százaléka nem említett mellékhatást, a többieknél múló izomfájdalom, fáradtság, hőemelkedés vagy fejfájás volt a leggyakoribb oltási reakció.

Mint kiderült, a megkérdezettek 21 százaléka már átesett a fertőzésen, kétharmaduk még az oltás előtt.

A megfertőzöttek harmada szorult kórházi kezelésre, és ebben nincs benne az a száznál több beteg, aki a fertőzésben elhunyt.

A legyengített immunrendszer következtében egyeseknél még a harmadik oltás után sem alakult ki elegendő ellenanyag, ezért nekik további oltás felvétele, illetve az országos átoltottság növelése jelenthet védelmet. A válaszadók 91 százaléka egyébként zárt terekben maszkot visel, és 99 százaléka kézfertőtlenítőt is rendszeresen használ.