Az oltáson múlhat a nyugodt karácsony

2021.12.06. 06:31

A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat, akkor nem kell félnünk a családtagokkal együtt lenni – hangsúlyozta Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója a közszolgálati televízió vasárnap esti adásában. Hozzátette: kulcsfontosságú, hogy december 13-án kezdődik az 5–11 évesek oltása. Hangsúlyozta, hogy szülőként számára egyértelmű, hogy beoltatja a gyermekeit.

A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus „roppant alattomos”, és sok olyan szövődménye van a gyerekek esetében, amelyek egy életre elkísérik a betegeket, nem tudnak ezekből tökéletesen meggyógyulni. Példaként olyan kardiológiai problémákat említett, mint amilyen a szívritmuszavar.

Hozzátette: azért is nagyon fontos a gyermekek oltása, mert a gyermekközösségek fertőzési gócnak tekinthetők, és a közösségekből a gyerekek „hazaviszik” a fertőzést. Megjegyezte: jó lenne, ha a gyermekközösségek magas átoltottságával el tudnák fojtani a járványt.

Szólt arról is, hogy azoknak a gyermekeknek az esetében, akik bizonyítottan átestek a fertőzésen, legalább három hónapot kell várni az oltással.

A vasárnap zárult második oltási akcióhéttel kapcsolatban elmondta, az elmúlt két hétben intézményükben több mint 23 ezer oltást adtak be, ennek tíz százaléka első oltás volt. Megjegyezte, a második héten, ahogy az várható volt, kevesebben oltatták be magukat.

A szakember fontosnak nevezte, hogy az előzetes regisztráció nélkül könnyebben lehet hozzájutni az oltáshoz, és ezért sokan fel is veszik, ezért tartja fontosnak, hogy meghosszabbították az oltási akcióhetet.

Az a jó hír, ha nincs rossz hír

Wikonkál Norbert Miklós egy kérdésre válaszolva elmondta, nem emelkedik a lélegeztettek száma, és „jelenleg, ha nincs romlás, az már javulásnak tekinthető”. Hozzátette: a betegek száma nem csökken, egy „alapbetegszámot” visznek tovább, ugyanakkor minden előrejelzés szerint karácsony előtt fog tetőzni a járvány, és minden nappal közelebb vannak ahhoz, hogy elkerüljék az egészségügyi ellátás maximális terhelését.

A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, a fertőzés utáni első héten, amikor a gyógyszerek hatnak, a pácienseknek alig van tünetük, ám amikor a vírus rákapcsol és roncsolja a szerveket, a vírusellenes szerek nem hatnak. Ezért azt javasolta, a betegek a koronavírus-fertőzöttségről szóló diagnózis pillanatában kezdjék el a gyógyszer szedését – számolt be az MTI.