Tetőzik a járvány, de még mindig nagyon sok az áldozat

D ATI20210402046
2021.12.06. 09:21

Péntek és vasárnap között 22 699 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, miközben 489 páciens meghalt koronavírus-fertőzésben – ismertette hétfőn a kormány járványügyi tájékoztató oldala.

A halottak száma ezzel 35 611 főre, a járvány kezdete óta regisztrált fertőzötteké pedig 1 157 568 főre emelkedett. Jelenleg 189 753 aktív fertőzöttet tartanak számon, közülük 7440 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és 586-an vannak lélegeztetőgépen. 

Az oltási akcióhét keretében 1,139 millióan vettek fel oltást. Közülük 931 ezren már a harmadik oltást vették fel, az első vakcinát pedig 135 ezer páciensnek adták be. A kormány az oltási akcióhetet ismét meghosszabbította, így december 12-ig, vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

Legutóbb múlt hét pénteken közöltek járványadatokat, akkor 10 143 új fertőzöttet és 191 halálesetet jelentettek a hatóságok. A beoltottak száma 6 145 984 fő volt, közülük 5 858 119-en már a második oltásukat is megkapták, a harmadik oltás lehetőségével 2 665 330-an éltek. Kórházban 7463 beteget ápoltak, közülük 566-an voltak lélegeztetőgépen. Az egy héttel korábbi hétvégi adatközlés szerint 27 830 új fertőzöttet mutattak ki, és 460 beteg halt meg. 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság múlt héten módosította a járványadatok közlésére vonatkozó eljárásrendjét. A Koronavírus Sajtóközpont szerint az operatív törzs a kórházakat az eddigieknél is egységesebb, részletesebb adatszolgáltatásra kérte. A kórházak eddig az invazívan – súlyos légzési nehézség esetén, intubációval végzett tartós gépi lélegeztetés intenzív terápiával – és a nem invazívan – csak a beteg arcára erősített maszkon keresztül – lélegeztetett betegekről is közölt adatokat. A jövőben viszont csak az invazív lélegeztetéssel kezelt betegekről kell külön adatokat szolgáltatni, vagyis a maszkkal lélegeztetett emberek száma nincs benne a statisztikában.

Kásler Miklós egészségügyi miniszter néhány napja azt mondta, hogy számításaik szerint ezen a héten tetőzhet a járvány. Az Európában egyre gyorsabban terjedő omikron-variánssal kapcsolatban elmondta, hogy meg kell várni, míg elegendő ismeret birtokába jutnak a szakértők ahhoz, hogy felelősséggel nyilatkozzanak az új variáns veszélyeiről.

Európában eddig csak néhány tucatnyi esetben mutatták ki a variáns jelenlétét, ettől függetlenül az európai államok komoly beutazási korlátozásokat vezettek be azokkal a dél-afrikai államokkal szemben, ahol először terjedni kezdett a mutáns. Mindeközben a vakcinafejlesztők is dolgoznak már az új, a variáns ellen célzottan ható oltóanyagokon. A BioNTech már úgy készül, hogy új oltóanyagra lesz szükség a variáns ellen.

A mutáns  vírusnál eddig többnyire szokatlan, de enyhe tüneteket észleltek. Magyarországon egyelőre nem mutatták ki a jelenlétét, de a szakértők számítanak arra, hogy előbb-utóbb megjelenik majd. 

A magyar kormány továbbra is arra biztatja az embereket, hogy oltassák be magukat, illetve akik ezt már kétszer megtették, azok vegyék fel a harmadik oltást is (a hétvégén e-maileket is írtak ennek érdekében). A harmadik oltással kapcsolatban nemrég összegeztünk néhány statisztikai adatot, amelyek szerint az újabb vakcina jelentősen csökkenti a koronavírusban való elhalálozás esélyét.

(Borítókép: Balázs Attila / MTI)