Elhárult az akadály a metrófelújítás befejezése elől

2021.08.01. 11:41

Aláírta a 3-as metróvonal középső szakaszának alagúti munkáira vonatkozó szerződésmódosítást a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. – tájékoztatta az MTI-t a BKV. A dokumentum pénteki aláírásával elhárult a jogi akadálya a metrófelújítás tervek szerinti befejezésének. A szerződéskötés csaknem másfél éve tartó egyeztetéssorozat, valamint hatósági vizsgálatok és jóváhagyások folyamatára tett pontot.

A BKV az M3 metróvonal alagútrekonstrukciójára mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést 2017 szeptemberében a Swietelskyvel. A középső vonalszakasz állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása, ezzel összefüggésben az alagútfelújításra szóló szerződés díjának és határidejének módosítása – tették hozzá.

Hónapokig tartó egyeztetések után tavaly decemberben szándéknyilatkozatot tettek a szerződésmódosításra, amelyben – a kivitelező által eredetileg megállapított 18 milliárd forint helyett – legfeljebb 9,1 milliárd forint többletköltség és 5 százalék tartalékkeret elszámolásában állapodtak meg. A megállapodás alapján az alagút teljes korszerűsítése január 11-én a középső szakaszon is elkezdődött.

A szerződésmódosításhoz irányító hatóságként az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkársága felügyeleti főosztályának jóváhagyására volt szükség. Az ITM megállapította: támogathatósági, elszámolhatósági, valamint műszaki szempontból a dokumentumok tartalma összhangban áll a felhívásban foglaltakkal és a támogatási szerződéssel meghatározott projektcéllal. A miniszterelnökségi felügyeleti főosztály a szerződésmódosítást jogszerűnek minősítette. A hatóságok a szerződéses ár megemelését – az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program hazai társfinanszírozásának terhére – 6,2 milliárd forinttal fogadták el.