Galgóczi Ágnes: A vírus nem tűnt el

2021.06.22. 18:08

El lehet menni nyaralni, a járványügyi adatok Magyarországon és az Európai Unióban is folyamatosan javulnak. Az új esetek száma, valamint az elhunytak száma is csökken, az átoltottság pedig folyamatosan növekszik – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az RTL Klub reggeli műsorában.

Galgóczi Ágnes kiemelte: az oltás továbbra is nagyon fontos, mindenki úgy induljon el nyaralni, hogy védett. Ettől függetlenül a higiénés rendszabályokat, illetve az adott országnak még érvényben lévő járványügyi szabályait be kell tartani annak érdekében, hogy ne fertőződjünk meg.

A vírus nem tűnt el, az óvatosság továbbra is nagyon fontos. Most már talán úgy látszik, hogy ez a vírus szezonális vírus lesz. A légúti vírusokra jellemző tüneteket, típust mutatja, tehát az őszi, téli, tavaszi szezonban fog fertőzni, és a nyár nyugodtabb időszak lesz. Azt azért látjuk, hogy különböző földrészeken más és más a járványügyi helyzet. Tehát most Európában nyugodtabb járványügyi időszak van, míg Dél-Kelet-Ázsiában vagy Indiában láttuk, hogy egy új variáns is hatalmas járványhullámot okozott. Ez köszönhető a vírus változásának és az ottani higiénés rendszabályok be nem tartásának

– mondta Galgóczi Ágnes, hozzátéve, hogy az oltások élete azzal, hogy engedélyezték őket, nem ért véget. Mint mondta, folyamatosan vizsgálják a vakcinákat, és bizonyos oltóanyagoknál már azt is bizonyították, hogy aki be van oltva, elkaphatja a vírust, de nem fertőzőképes. Azt, hogy a delta-variánssal szemben is védenek-e a vakcinák, vizsgálják. 

A nyaralásról elmondta, hogy az Európai Unióban engedélyezett oltásokat mindenütt elfogadják, az egyéb vakcinák elfogadásáról a tagállamok döntenek – az erről szóló naprakész információkat a konzuli szolgálat honlapjáról tudhatjuk meg. Hozzátette: egyes országok beutazási szabályairól is ott tudhatunk meg friss információkat.

A konzuli szolgálat honlapján érdemes tájékozódni, oda mindig a friss tudnivalók kerülnek. Például Spanyolországban még a közterületen kötelező a maszkviselés, talán ezen a hétvégén oldják fel a szabályozást. Szintén fontos, hogy július 1-jétől elérhető lesz az EU-s zöld kártya, ami azt jelenti, hogy könnyedén ellenőrizhető lesz az oltottság

– részletezte az osztályvezető, és kitért arra is, hogy a járvány harmadik hullámában a magyarok nagyon fegyelmezettek voltak, ennek köszönhető, hogy gyorsan lehetett haladni az oltással és a járványügyi szabályokat is gyorsabban lehetett enyhíteni.

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a vírus könnyen alkalmazkodik, könnyen módosul. A delta-variáns már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint is egy aggodalomra okot adó variáns. Úgy tűnik, gyorsabban képes fertőzni. Nyilván aki tüneteket észlel, inkább ne menjen közösségbe. A védőoltás minél nagyobb tömegű, annál jobban védi a közösséget a delta-variánstól. Azért, hogy ősszel ne legyen nagyobb járványhullám, be kell oltatnunk magunkat

– mondta Galgóczi Ágnes.