Koronavírusba halt bele az egyik budapesti kaszinó biztonsági őre

2021.03.05. 09:17
Egy középkorú férfi az áldozat, több olyan munkatárs is megbetegedett, akinek előzőleg negatív volt a tesztje.

A Telex írta meg először, hogy az egyik budapesti kaszinó biztonsági őre a napokban koronavírusos lett, majd belehalt a betegségbe. Az Index forrása megerősítette az információt, hozzátéve, hogy egy középkorú férfiről van szó. Elmondása szerint a kaszinóban nem mindig tartották be az óvintézkedéseket, lázat például a vendégeken egyáltalán nem mértek, és sokan közülük nem viselték szabályosan a maszkot az épületben. 

A Telex úgy tudja, hogy a haláleset után fertőtlenítették az épületet, a munkatársak csak hőmérőzés után kezdhették meg a munkát, és kötelezővé tették a maszkviselést. A kaszinó munkatársaival gyorstesztet csináltattak, ami mindenkinél negatív lett, de ennek ellenére mostanra legalább húszan betegedtek meg.

Mint ismert, csütörtökön Gulyás Gergely további szigorításokat jelentett be, például azt, hogy bezárják az iskolákat. Tegnap kiderült az is, hogy a dohányboltok nyitva maradhatnak, de a kaszinók nem. Az, hogy eddig miért lehettek nyitva a kaszinók, az Orbán-kormány azzal indokolta, hogy azok nem számítanak vendéglátóipari egységnek. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport