Gulyás Gergely: Nem szigorít a kormány, maradnak az eddigi intézkedések

DSZZS20200806208
2020.11.26. 11:04 Módosítva: 2020.11.26. 11:21

Magyarországon az új fertőzöttek száma az utóbbi napokban három- és ötezer között volt, a fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis konstans. A fertőzésszámra vonatkozó mai adatok azért jóval magasabbak, mert megkezdődött a tömeges tesztelés, így egész hivatásrendeket tesztelnek. A kormány a járványhelyzet értékelése miatt hetente ülésezik, tegnapi ülésén is áttekintette a járványhelyzetet és a gazdasági helyzetet, és arra a döntésre jutottak, hogy 

az eddigi intézkedések elégségesek,

tehát a jövő heti újabb kormányülésig nem lesz szigorítás – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a harmadik online megtartott Kormányinfón.

A tömeges tesztelés eredményeit a jövő héten egységesen is nyilvánosságra fogják hozni – hangsúlyozta a miniszter. Az idősek vásárlási idősávjáról pedig azt mondta, az annyiban tér el a tavaszi normától, hogy bár 

rendelkezésre áll egy védett vásárlási idősáv az időseknek, ők bármikor vásárolhatnak.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy ma Budapesten tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A találkozó fő témája Magyarország és Lengyelország vétója arra az uniós javaslatra, amely a jogállamisági kritériumokhoz kötné az EU-támogatások kifizetését.

A Miniszterelnökség vezetője egyértelművé tette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan ebben a kérdésben, és elutasítja, hogy politikai szempontoktól függjenek a tagállamoknak járó támogatások. Kiemelte: Magyarország négymilliárd eurós támogatást kap az Európai Uniótól, miközben a tagállamok vállalatai hatmilliárd eurót visznek ki az országból.

Az uniós támogatások nem tekinthetők könyöradománynak, az együttműködést kölcsönös érdekek határozzák meg, mint ahogy kölcsönös érdekek alapján döntött úgy Magyarország, hogy csatlakozik az Európai Unióhoz – hangsúlyozta a miniszter. Gulyás Gergely emlékeztetett: Soros György cikke a minap egyértelművé tette, hogy a vita a bevándorlásról szól, márpedig ebben a kérdésben világos a magyar kormány álláspontja. Szerinte a magyar társadalom többsége erre adott felhatalmazást a kormánynak, és ragaszkodunk hozzá, hogy 

szabadon dönthessünk arról, kivel szeretnénk együtt élni egy országban, és kivel nem.

Az iparűzési adóval kapcsolatban Gulyás Gergely annyit mondott, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának volt egy „radikális javaslata”, de kormánydöntés ez idáig nem született. Bár a kormány mindenképpen gondolkodik adócsökkentésben, eddig még nem döntöttek.

A miniszter reflektált Joe Biden illegális bevándorlókra tett kijelentésére is. 

Az amerikai adminisztrációnak joga van rá, hogy meghatározza saját bevándorláspolitikáját és szabadon döntsön a bevándorlás kérdéseiben. Az Egyesült Államok története a sikeres integráció története, ott egészen másak a történelmi tapasztalatok. Semmilyen formában nem kívánunk más országok bevándorláspolitikájába beleszólni

– mondta el a miniszter.

A miniszterelnök letiltott véleménycikke, amely nem jelent meg a Project Syndicate-ben, Gulyás szerint jól mutatja, hogy a nyugat-európai sajtóban csak egy vélemény jelenhet meg, egy miniszterelnök válaszcikkét pedig illik közölni.

Gulyás Gergely szerint a 7. cikkelyes eljárás sokkal kínosabb az Európai Uniónak, mint Magyarországnak, mivel politikai szándékok mentén indították hazánk ellen. A miniszter szerint Magyarországon lényegesen erősebbek a jogállami intézmények, mint Nyugat-Európában. A jogállamisági kritériumokkal összefüggésben felvetett bírósági jogorvoslat a miniszter szerint a német elnökség jó irányú elmozdulása, azonban az elfogadott rendelettervezetnek nincsenek objektív, számonkérhető kritériumai, így az önmagában nagyon kevés.

A miniszter újságírói kérdésre elmondta, bár nagyon sokan érdeklődnek arról, az ünnepek alatt milyen intézkedések várhatóak, az, hogy mi lesz december végén, a jelenlegi járványhelyzetben nem látható előre november végén.

Ha szükséges, a kormány enyhíteni fog és szigorítani is készen áll

– összegezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki türelmet kért, mivel a kormány 2-3 hetes prognózisok alapján tud dönteni. Gulyás hangsúlyozta, a kormány a karácsonyra vonatkozóan hamarosan világos szabályokat fog kialakítani.

Gulyás az iskolabezárásokról annyit mondott, folyamatos a mérlegelés, jelenleg azonban az iskolák mintegy négyötöde zavartalanul működik.

Arra a kérdésre, hogy az országos célzott tesztelések körét szélesítik-e, azt válaszolta a miniszter, hogy a jelenlegi célzott tesztelés péntekig megtörténik, ennek eredményétől függ, hogy szükséges-e további hasonló, országos teszteléseket elvégezni.

Gulyás Gergely arra az újságírói kérdésre, hogy miért Pintér Sándor felügyelete alá került a kórházi főigazgatóság, azt mondta, a belügyminiszter az operatív törzs vezetőjeként segíti a hatékony védekezést egy olyan időszakban, amikor 100 éve nem látott vírusfertőzéssel állunk szemben.

A Kormányinfóhoz eljuttatott kérdések között az is szerepelt, sokan kifogásolják az idősek vásárlási sávját, az egyik felvetés szerint a nyugdíjasok érdekeit képviselő szervezetek között is akad ilyen. A miniszter szerint az elhunytak átlagéletkora 75 év felett van, és ebből is egyértelműen látszik, hogy  ez a vírus igazán az idősekre veszélyes. Gulyás kiemelte, mindenkinek az a feladata, hogy a veszélyeztetett korúakat védje, és elismeri, hogy ez okozhat nehézséget, de éppen ezt mérlegelve hozták előrébb a hétvégi idősávot, ami 8 és 10 óra közé esik.

A miniszter arról is beszélt, hogy egyelőre nem született döntés arról, hogy a digitális oktatásban tanulókat mentesítik-e a nyelvvizsga-kötelezettség alól. A tavaszi döntésnek gazdasági okai voltak, a cél az volt, hogy mindenki minél hamarabb munkába állhasson a gazdasági visszaesés miatt. Az ITM viszont most még nem tett erre javaslatot, így a kormány sem döntött róla.

A táppénz is szóba került egy újságírói kérdésre, ugyanis sok szülőnek elfogyott a szabadsága, mégis kénytelenek otthon maradni a gyermekükkel a járvány idején. Gulyás Gergely elmondta: a kormány dolgozik az ügyön, ugyanis indokolt lehet, hogy tovább támogassák a családokat a járvány idején.

(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. augusztus 6-án. MTI / Szigetváry Zsolt)