Ennyi európai országba utazhatunk szabadon

Index-14-orszag-cover
2020.09.29. 00:00 Módosítva: 2020.09.30. 09:35

A kormány szerint indokolt a határzár fenntartása, mert a vírus kívülről jött és újra betörhet az országba. Akár így van, akár nem, ennek egyre kevésbé van jelentősége. Mert míg a határzárat szeptember elsején azzal indokolták, hogy hazánkon kívül a legtöbb ország sokkal fertőzöttebb, addig mára ez a különbség eltűnt, sőt fordult is a kocka. 

Mivel nincs egységes szabályozás – csak tervek vannak erre –, ezért minden ország maga alkotta meg a maga szabályozását. Vannak teljesen liberális országok, ahová bárki mehet – Európából – és vannak, amelyek ilyen-olyan kritériumrendszer szerint sorolják zöld, sárga, piros vagy éppen A és B, esetleg szabad nem szabad kategóriákba az államokat. 

A szabályozásban nagyjából egységes az, hogy a korlátozás, szabad beutazás nem állampolgárokra vonatkozik, hanem országokra. Vagyis nem az a kérdés, hogy ki jön, hanem hogy honnan jön. Több olyan állam is van ráadásul, ahol az egyes országokat nem egységesen sorolják ide vagy oda, hanem régiós szinten. Itt az utazók belátására van bízva sok esetben, hogy mit mondanak a hatóságoknak. 

Egyedül Magyarország alkalmaz az unióban olyan besorolást, hogy minden állam esetében kizárja a beutazás lehetőségét, saját állampolgárai számára pedig tíznapos karanténkötelezettséget ír elő, ha külföldről érkeznek haza. 

A magyarok utazási lehetőségei emellett is egyre szűkebbek, az országok ugyanis folyamatosan veszik le a zöldről vagy teszik rá a sárga vagy piros (A vagy B, illetve bármi más) listára hazánkat. Legutóbb Svájc tette Magyarországot a kockázatos államok listájára, így belépve kötelező a tíznapos karantén. Vagyis egyre kevesebb országba utazhatunk szabadon. Szám szerint 17 országba – a törpeállamokat nem számoltuk bele.

Ezek a környező államok közül Ausztria, Szlovákia (utóbbi már küszöbén volt a szigorításnak, végül rájött a kormány, hogy ott se túl jó a helyzet, vagyis minek szigorítsanak), Románia, Szerbia és Horvátország. Közülük Szerbia a legérdekesebb, mert itt sikerült legalábbis egyelőre megálljt parancsolni a vírus terjedésének. A Balkánon szabad a bejárás Észak-Macedóniába és Montenegróba, emellett még Albánia nyitott. Közép-Európát nézve Lengyelország és Csehország van még nyitva előttünk korlátozások nélkül, az unión kívüli államok közül pedig még Törökország van nyitva.

Skandináviában egyedül a mindenben liberális Svédországba lehet korlátozások nélkül belépni. Nyugat-Európában Franciaország fogadja szabadon a magyar utazókat, emellett Hollandia és Luxemburg esete érdekes. Hollandiában Budapestet leszámítva szabad a bejárás. Bár a reptér Budapesten van, ha csak emiatt érkezik valaki a fővárosba, még mehet. Luxemburgba lehet ugyan utazni, gép viszont nincs, szomszédos országba meg nem engednek be szabadon, illetve csak korlátozottan, lásd Hollandiát. Ami Németországot illeti, bizonyos régiókból (Budapest, Győr) érkezőkre korlátozás vonatkozik, vagyis elvben nem lehet szabadon beutazni. Ám mint egy Németországban élő olvasónk megjegyezte, ezt nem nagyon ellenőrzik.

A nyaralócélpontok közül Spanyolország adott, emellett Olaszország, Portugália és Málta engedi be az utazókat szabadon. A Portugáliához tartozó szigeteken, így MadEIrán is belépéskor azonnal letesztelik a látogatókat, ezt leszámítva szabad a bejárás.

Összegezve: ahová szabad a bejárás és még el is lehet jutni, az szűkebb lista, hiszen autóval csak olyan országokba lehet utazni, ahová végig szabad az út, ennek híján pedig repülőjárat kell. Amiből meg egyre kevesebb van.

Így a szabadon és valóban elérhető államok listája:

  • közúton Ausztria, Szlovákia, Románia, Horvátország, Szerbia, Csehország, Lengyelország, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia, Olaszország (Szlovénián át lehet utazni, de csak átutazni) és részben Németország
  • repülővel (Lengyelország itt is játszik) Svédország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Málta és Törökország.

(Borítókép: Index)