Maruzsa Zoltán: Még egyetlen iskolában és óvodában sem fordult elő tömeges fertőzés

2020.09.28. 17:57

Felkészült és fegyelmezett a koronavírus-járvány elleni védekezés a köznevelésben – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára egy budapesti iskola előtt tartott tájékoztatóján. Maruzsa Zoltán azt mondta: eddig 2947 óvodai feladatellátási helyből tizenhétnél hirdettek rendkívüli szünetet, általában egy-egy csoportnak, ez 0,57 százalékot jelent. Hozzáfűzte: a 3079 iskolából hétben volt rendkívüli szünet, és 118 esetben rendelt el az operatív törzs digitális munkarendet, jellemzően szintén egy-egy osztálynak. Ez arányaiban az iskolák 4 százaléka – tudósított a távirati iroda.

Kapcsolódó

Teljes a káosz az iskolákban: nincs egységes járványügyi protokoll

Három hónap sem volt elég arra, hogy megfelelő járványügyi protokollt dolgozzanak ki az iskolák számára.

A kormány döntése értelmében október 1-jétől tovább szigorítják a védekezést – hangsúlyozta az államtitkár. Valamennyi köznevelési intézményben mérik majd a tanulók testhőmérsékletét. Azért, hogy ez megvalósítható legyen, több mint 41 ezer digitális hőmérőt osztanak ki. Ahol egyszerre több mint 400 gyermeknek kell bejutnia az iskolai épületbe, hőkapukat szerelnek fel. Ezek is segítik a védekezést, a fertőzöttek kiszűrését.

Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: mindenütt van aggodalom, mert „az ellenség láthatatlan“, nehezen jósolható meg, hogy hol fog felbukkanni. Kedvező tapasztalat, hogy tömeges fertőzés még egyetlen óvodában, iskolában sem fordult elő.