Merkely Béla: Újabb komoly érv a maszkok mellett

2020.09.23. 07:27

Az általános maszkhasználat, úgy tűnik, nemcsak az új fertőzések arányát csökkenti, hanem növeli azoknak a számát is, akik ha meg is fertőződnek, de tünetmentesek maradnak – derül ki a New England Journal of Medicine friss cikkéből, amelyről dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora készített összefoglalót.

A koronavírus elleni védekezés egyik pillére a helyes maszkhasználat: segít mérsékelni a betegség súlyosságát, és biztosíthatja, hogy az újonnan megjelenő megbetegedések nagyobb arányban legyenek tünetmentesek. Ha ez a hipotézis beigazolódik, lehetséges, hogy a mindenkire kiterjedő maszkviselés egyfajta „varioláció” lesz, amely immunitást generálhat, ezáltal lassíthatja a vírus terjedését az Egyesült Államokban és máshol, ahol oltásra várunk

olvasható a cikkben, ahogy az is, hogy a korábbi evidenciák alapján a maszkviselés azáltal, hogy meggátolja a különböző légúti vírusrészecskék bejutását az orr- és szájüregbe, megvédheti viselőjét az esetleges fertőzéstől. A rektor úgy fogalmaz, a kutatások szerte a világon azt sugallják, hogy erős összefüggés van a népességre kiterjedő maszkhasználat és a járványkontroll között

A legutóbbi bostoni adatok azt bizonyítják, hogy csökkent a SARS-CoV-2-fertőzés előfordulása az egészségügyi dolgozók körében az általános maszkviselésnek köszönhetően. A SARS-CoV-2 változatos tünetprofillal rendelkezik, akár teljesen hiányozhatnak a tünetek, azonban természetesen előfordulhat súlyosabb tüdőgyulladás is. A legújabb virológiai, epidemiológiai és ökológiai adatok arra a hipotézisre vezettek, hogy a szájmaszk mérsékelheti a betegség súlyosságát is a fertőzött emberek körében.

– fogalmaz a rektor, hozzátéve, hogy ez a hipotézis összhangban áll azzal a régóta fennálló elmélettel, miszerint a betegség súlyossága arányos a bejutott vírusszámmal. Az olyan vírusoknál, mint például a koronavírus, ahol a gazdaszervezet immunválasza fontos szerepet játszik a vírus okozta kórfolyamatban, a magas dózisú vírus belégzése kóros útra tereli a természetes immunválaszt és súlyosbítja a betegséget. Ezért az immunválasz csökkentése szteroid gyógyszer (dexamethason) segítségével javítja a betegség kimenetelét súlyos Covid–19-fertőzés esetén. A vírusrészecske mennyiségének összefüggését a betegség súlyosságával szíriai hörcsög modelleken bizonyították.

Ezek szerint, ha a vírusrészecskék száma determinálja a SARS-CoV-2 súlyosságát, helytálló a hipotézis, miszerint a maszkviselés csökkenti az átjutó víruspartikulumok számát, és ezáltal mérsékli a betegség későbbi klinikai lefolyását. Mivel a maszkok (típustól függően) képesek megszűrni a vírusokat tartalmazó aerosolt, csökkenthetik a fertőzött ember által kilélegzett vírus mennyiségét. Ha ez az elmélet beigazolódik, az általános maszkhasználat növelheti a tünetmentes SARS-CoV-2-infekciók számát.

A cikkben olvasható, hogy a tünetmentes fertőzések aránya július közepén 40 százalék volt, de most 80 százaléknál is magasabb az általános maszkhasználatnak köszönhetően, amely szintén igazolja a fenti hipotézist.

Azokban az országokban, ahol jobban elfogadott a maszk használata, kisebb a súlyos fertőzés és a halálozás aránya a populációban.

– írja a Merkely Béla, hozzátéve, hogy a koronavírus nagyon könnyen átadható, nem lehet megfékezni azáltal, hogy a tünetekre helyezzük a hangsúlyt, ugyanis tünetmentesen is fertőz. 

Az általános maszkhasználat viszont, úgy tűnik, mérsékli az új fertőzések arányát; azt feltételezzük, hogy a vírusrészecskék számának csökkentésével nő azon fertőzött betegek aránya, akik tünetmentesek is maradnak. Erre példa egy argentin zárt körű hajóúton kitört járvány, ahol az utasok sebészi szájmaszkot, a hajón dolgozók pedig FFP3 maszkot viseltek, és így a tünetmentes fertőzöttek aránya 81 százalék volt, összehasonlítva egy korábbi, másik hajón kitört járvánnyal, ahol ez mindössze 20 százalék volt (itt nem viseltek maszkot az utazók).

A rektor szót ejtett összefoglalójában a vakcina biztonságosságával kapcsolatos aggodalmakról is, amelyek ellenére a világ nagy reményeket fűz a nagyon hatásos SARS-CoV-2-védőoltáshoz. Szeptember elején már 34 vakcinajelöltet vetettek alá klinikai vizsgálatnak, míg jelenleg száznál is többet fejlesztenek.

Amíg a kutatások eredményeire várunk, fontos lehet bármilyen népegészségügyi intézkedés, amely növeli a tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzések arányát a populációban, ezáltal csökken a halállal végződő esetek száma, valamint fokozódik a populáció immunitása. A SARS-CoV-2-vírussal való újrafertőzés ugyanis nagyon ritkának tűnik, annak ellenére, hogy a vírus 8 hónapja cirkulál világszerte, továbbá a makákókkal végzett vizsgálatok is ezt mutatják.