Áder Jánosnak a szlovén elnökről is az illegális migráció jut eszébe

2020.07.02. 14:19

Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma alapján, mondta Áder János csütörtökön Budapesten. Az MTI tudósítása szerint a köztársasági elnök előzőleg négyszemközti, majd plenáris megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó szlovén kollégájával, Borut Pahorral a Sándor-palotában.

Az államfő a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépésben a gyors, időben meghozott intézkedéseknek mindkét országban döntő jelentőségük volt.

Egyetértés volt közöttünk abban is, hogy Európa külső határainak megvédése kiemelt fontosságú, csakúgy, mint az illegális migráció megállítása 

– mondta Áder az MTI tudósítása szerint.

"Szlovénia büszke arra, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeresen és gyorsan kezelte a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet", mondta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök is, hozzátéve:

Szlovénia biztonságos és gyönyörű ország, és várja a magyar turistákat.

A szlovén köztársasági elnök hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, és megbeszélést folytatott Áder János köztársasági elnökkel. Pahor a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta: tudatában vannak annak, hogy a koronavírus-járványnak egy közelgő második hulláma várható. "De bízunk benne, hogy érzékenyebben állunk a kérdéshez, és annak szem előtt tartása, hogy a válságnak nincs vége, hozzájárul ahhoz, hogy a második hullámmal is sikeresen szembe tudjunk nézni" – jelentette ki a szlovén államfő.