Elkezdi tárgyalni a veszélyhelyzet visszavonását érintő javaslatokat a Ház

2020.06.03. 06:00

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről kezdenek tárgyalni szerdán az Országgyűlésben. Pontosabban az idevágó kormányjavaslatról, amelyről már bővebben is írtunk, hiszen a kabinet a múlt héten nyújtotta beveszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvénytervezet.

Maga a visszavonásról szóló tervezet rövid, technikailag a dolog úgy néz ki, hogy a törvénnyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy a kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg. A másik paragrafusa szerint a veszélyhelyzet visszavonásával hatályát veszti a felhatalmazási törvénynek is gúnyolt, rendkívüli jogrendet hozó  koronavírus-törvény  is. Ugyanakkor az úgynevezett átmeneti szabályok között a kormány egy új, félig rendkívüli jogrendet is megteremtene, méghozzá az úgynevezett egészségügyi válsághelyzetetet, amelynek feltételeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

 

A szerdai parlamenti ülés ugyanakkor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik reggel 9 órakor, majd szavazásokat tartanak.

A parlament dönthet a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó adóváltoztatásokról, valamint a kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslatról. Ellenzéki kezdeményezésre szavaznak a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló előterjesztésről és az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról.

A határozathozatalok után öt indítványról tartanak általános vitát. A képviselők ekkor mondhatják el véleményüket az idei költségvetés módosításáról, és a már említett, a veszélyhelyzet – kormányzati – visszavonásával összefüggő törvényjavaslatokról.