Sietnie kell a jegyvásárlással, aki strandolni akar

2020.05.30. 16:32

A kormány május 16-i rendelete és Budapest főpolgármesterének május 19-i döntése értelmében szombaton újra kinyithatott öt budapesti strand: a Palatinus, a Paskál, a pesterzsébeti, a csillaghegyi és a Római strand. A pünkösdfürdői strand nyitására még várni kell, az legkésőbb június 15-én fogadhat újra vendégeket. 

A nyitás részleteiről és a szabályokról Szűts Ildikó, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója beszélt az ATV műsorában. Az eredeti elképzelések szerint csak online jegyvásárlásra lett volna lehetőség, de a visszajelzések miatt újra kellett gondolniuk a rendszert.

Végül arra jutottak, hogy minden reggel 8 óráig lezárják az online jegyvásárlást, a helyszínen csak a megmaradt jegyeket árusítják majd, mivel a  járványügyi előírások miatt szigorúan korlátozva van a belépők száma.

Szűts elmondta, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos enyhített a korábbi szabályozáson; a 16 négyzetméter szárazföld/fő, 4 négyzetméter a víz/fő elvárás megmaradt, viszont a tavalyi forgalom 50 százalékát engedhetik be a strandokra, ami előrelépésnek számít. A gyógyfürdők így is nagy visszaesésre számítanak, mivel forgalmuk nagy részét a külföldi turisták teszik ki. Az enyhítést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. járta ki Müller Cecíliánál, tette hozzá a cég vezérigazgatója. 

Két kötelező szabály van a strandokon:

  • másfél méter távolság betartása
  • papucs viselése

Az azonos háztartásban élőkre nem vonatkozik ez az első szabály, fürdőmester legyen a talpán, aki meg tudja állapítani, kire érvényes a kivétel. Annak sem kell lemondani a fürdőzésről, aki elfelejt papucsot vinni magával: a helyszínen árusítanak majd. 

A strandolás alacsony kockázatúnak számít fertőzés szempontjából mindaddig, amíg a parton, illetve a vízben nem zsúfolódnak össze az emberek úgy, mint a heringek. A víz szinte kizárt, hogy terjeszthetné a vírust, hiszen olyan nagy térfogatban oldódnak fel az fürdőzők által kiprüszkölt cseppecskék, hogy a vízben praktikusan nullára csökken a víruskoncentráció. A természetes vizek a szociális távolságtartás szempontjából (a nagyobb vízfelület okán) biztonságosabbnak tekinthetők az épített strandoknál, de ez a különbség a parton már nem jelentkezik. 

Szombatra újabb 26 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma az országban. Meghalt újabb 7 krónikus beteg, ezzel 524-re emelkedett a halottak száma, 2142-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1201-re csökkent.