Orbán: 7500-8000 lélegeztetőgép kellhet majd

2020.04.10. 07:46 Módosítva: 2020.04.10. 08:45

Amikor nagy terhelés alatt leszünk, 7500-8000 intenzív ágy és lélegeztetőkészülék kellhet majd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a közrádiónak adott interjúban. Normálisan 2000 ilyen készülék van az országban, „ezt kell felfuttatni, és személyzetet is biztosítani, akik tudják ezt kezelni”.

A kormányfő szerint az egészségügyi dolgozók, orvosok és ápolók 20 százaléka fog megfertőződni.

A miniszterelnök szerint „nem akarjuk, hogy spanyol vagy olasz állapotok legyenek, amikor a járvány tetőzik, rendezettség kell a kórházakban”, aminek „a kulcsa a felkészültség”.

A kormányfő szerint vannak országok, amelyekben „már látják a fényt az alagút végén, én még nem látom”. De „van egy nagy méretű laboratóriumunk, Ausztria, ahol minden korábban jelentkezik”, ezért Orbán külön csoporttal figyelteti a szomszéd országot, „nézem, mi jött be az osztrákoknak, és mi nem”.

Az igazi megpróbáltatás még előttünk van

Orbán szerint azt már sikerült elérni, hogy a járvány lassan terjedjen, ez is volt a cél, mivel magát a járványt elkerülni nem is lehetett. A lassítással lehetőség van arra, hogy az egészségügyi rendszer felkészült legyen arra, ami majd jön.

A járvány pénteki alakulásáról itt olvashatja a friss adatokat.

De a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt, az előttünk van.

Orbán egy orvost idézve elmondta, lehet persze reménykedni, hogy „egyszer szerencséjük lesz a magyaroknak”, de fel kell készülni annak érdekében, hogy a spanyol és olasz helyzetet el lehessen kerülni. 

Mint a sportban: ha jól akarsz teljesíteni, akkor az edzőtáborban is fel kell készülni.

Orbán szerint a járvány megfékezése csak közös erővel történhet:

Bajban vagyunk, ilyenkor bíznunk kell egymásban.

Ezzel magyarázta a szükségességét annak is, hogy a kormány rendeleti úton döntött a pártok finanszírozásának megfelezéséről 2020-ra, és 34 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól.

Nem olyan nagy összeg egyébként, amit a párttámogatások megfelezéséből a járványügyi alapba lehet tenni, de szervezzék át ők is a gazdálkodásukat. Mindenki vállaljon valamit, azzal erősítjük is egymást, és a tervnek meg lesznek a pénzügyi alapjai

– közölte a kormányfő, hangsúlyozva, hogy egyensúlyozni kell a tehertételek között, ezért nem lehet túl nagy terhet tenni a bankokra sem.

Ha a bankoknak az intézkedések miatt „működési zavaraik lesznek, akkor a gazdaság pénzellátása sem fog működni, a vállalkozások nem jutnak hitelhez”, így munkahelyeket nem tudnak létrehozni, és lakossági megtakarítások vesznének el – mondta Orbán.

  • Elkerülni lehet a járványt vagy lassítani?
  • Mi Orbán szerint a terv a gazdasági károk ellen?
  • Miért sarcolja meg az önkormányzatokat is?
  • Mit tegyenek az emberek a mostani húsvétkor?

Az adóst felakasztják

Bár a műsorvezető szerint londoni elemzők dicsérik a magyar kormány gazdaságvédelmi terveit, Orbán szerint óvatosnak kell lenni a hírekben az egykori szovjet tudósoktól a szerepet átvevő rejtélyes londoni elemzőkkel, „de legyen igazuk”.

Orbán szerint tartani kell a 2,7 százalékosra tervezett, legfeljebb 3 százalékos költségvetési hiányt, még ha most Brüsszel is engedné akár az 5-10 százalékos deficitet is.

Nagy ára lenne a hiány elengedésének. Meggyőződésem, hogy pórul fognak járni azok, akik eladósodnak, ezért nem érdemes engedni a költségvetési hiányt. Aki ezt teszi, azt felakasztják a hitelezők meg a spekulánsok.

Aki sérülékeny, el van eladósodva, azt megtámadja a spekuláns, ezért a pénzügyi védelmi képességeinket nem szabad úgy meggyengíteni, hogy spekulációs támadás esetén ne tudjunk védekezni – mondta a kormányfő, aki azért nem annyira optimista, mint a jegybank, amely szerint a 2-3 százalékos növekedés is tartható lesz.

De abban a visszaesésben sem hisz, amely sok előrejelzésben megjelenik. A kormány szerint a gazdaságvédelmi akcióterv működni fog, annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a koronavírus megszüntet:

Menni fog a tervünk, ez a terv működni fog. Ez meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és növekedési pályára állítja a gazdaságot. Hiszek benne, hogy néhány hónap múlva azt mondhatom, no látják, működött.

Orbán szerint ezúttal is a munkaalapú gazdaságfilozófiát kell elővenni, szemben a „balliberális”, „segélyalapú” megszorításokban, „13. havi nyugdíjak elvételében” gondolkodó megközelítéssel.

Az ellenzék felel az idősotthonért

Orbán a járvány kapcsán is elővette az ellenzéket. „Járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan tudnának hatalomra kerülni, de egy idősotthon üzemeltetésével sem tudnak megbirkózni, mondjuk polgármesterként” – mondta Orbán, utalva a Pesti úti idősotthonra, ahol több mint száz fertőzött van.

Maradj otthon húsvétkor 

Orbán elismerte, hogy nehéz dolog az otthon maradást betartani az ünnepek alatt. „Azért él az ember, hogy lássa a gyerekeit. Az én koromban meg idősebbek már nem tűznek ki nagy ambíciókat, hogy mik akarnak lenni az életben”, az unokáikat, gyerekeiket akarják látni, ennek kiemelt időszaka a húsvét. „Ez most nincs, erről le kell mondani.

Nem tudok semmi biztató mondani, próbáljuk meg elfogadni, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyenek eddig voltak.”