Ötmillió maszk és 140 lélegeztetőgép érkezik Magyarországra Kínából

2020.04.08. 12:03

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban, írja az MTI.

Szijjártó Péter a szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra. Emlékeztetett, hogy kedden nyolc repülőgép érkezett, és szerdán további hét gépet várnak, amelyből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx-repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak, ezek közül az egyik, Hongkongból érkező gép éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így „maszkban azt gondolom, hogy egy olyan nagyságrendet elérünk már, ami komolynak mondható” – mondta Magyar Levente.

Ezekkel együtt mintegy 36 millióra nő a beszerzett maszkoknak száma.

frissítés: A Kínából érkező szállítmányok hírét az MTI javítása alapján Szijjártó Péter jelentette be.