Újbudán a maszkból máris propagandaeszköz lett

2020.04.06. 22:05 Módosítva: 2020.04.06. 22:22

Simicskó István, Újbuda KDNP-s országgyűlési képviselője a Facebook-oldalára kirakott kép tanúsága szerint a következő napokban szájmaszkokat fog vinni a kerületi orvosoknak, illetve minél több maszkot igyekeznek az újbudai lakosoknak is eljuttatni.

Hogy az embereknek ne legyen kétségük afelől, hogy kinek köszönhetik ezt a jótettet, a maszkcsomagokba mellékeltek egy fotót magáról Simicskóról, akinek a neve Fidesz-narancssárga alapon fel is van tüntetve, lelkesítő szlogenek kíséretében.

Különösen pikáns a maszkosztogatás, miközben az arcmaszkok szükségességéről, hasznosságáról naponta változik a kormány álláspontja. Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja bevallotta, hogy szükséges lenne a maszkviselés, de nem fogják kötelezővé tenni, hiszen nem jut mindenkinek.

Eközben az operatív törzs többször hangoztatta, hogy az egészségeseknek nem szükséges az utcán maszkot hordaniuk (illetve a saját döntésük, hogy hordanak-e). Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa viszont a maszkviselés mellett emelt szót. A Magyar Orvosi Kamara sorozatos nyilatkozatai szerint pedig az orvosok nem kapják meg a biztonságos munkavégzésükhöz elengedhetetlen védőfelszereléseket, és ennek köszönhető, hogy az igazolt magyarországi koronavírus fertőzöttek között több mint nyolcvan egészségi dolgozó is van. Pár napja épp Újbudán két háziorvos is koronavírusos lett, egyikük pedig lélegeztetőgépre került.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!