Szijjártó: Négymillió maszkot és több százezer védőruhát hoznak a Wizz Air gépei Kínából

2020.04.03. 12:26

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A külügyminiszter Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt, a tárgyalásról közzétett videóban Szijjártó azt mondta: a Wizz Air kulcsszerepet játszik, több szempontból is. Erről a videó kísérőszövegeben azt írta a fideszes politikus, hogy a légitársaság Magyarország „történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában is fontos szerepet tölt be.

Szijjártó Péter emellett arról is posztolt pénteken, hogy fogadta a Huawei delegációját is, amelyet Vu Pi-csiang (Wu Biqiang), a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.

A miniszter bejegyzése szerint a kínai Huawei hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!