Kényelmes bőrfotelek és díszes faborítás látható a Magyar Honvédségnek vásárolt repülőn

D  US20200227013
2020.02.27. 19:00 Módosítva: 2020.02.27. 21:16

Kihelyezett ülést tartott az országgyűlés honvédelmi bizottsága Kecskeméten, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán, ahol kiállították a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programban beszerzett katonai járműveket és fegyvereket.

A bemutatott járművek között volt a honvédségnek megvásárolt Airbus A319-es gép és a Dassault Falcon 7X repülőgép is. Korábban a Hvg.hu írta meg, hogy a honvédségi gépekkel állami vezetők utaztak különböző helyekre, és a gépek egzotikus helyszíneken is megfordultak, így Dubajban, Las Vegasban, Máltán, Panamában. Az Átlátszó kérdésére a Honvédelmi Minisztérium korábban azt válaszolta: harminc évre titkosították, miért járt Dubajban a Magyar Honvédség gépe, és nemzetbiztonsági érdek, hogy így legyen.  

Harangozó Tamás szocialista képviselő, a honvédelmi bizottság tagja is ott volt a csütörtöki bizottsági ülésen, és lefotózta, hogy is néz ki belülről az egyik Dassault Falcon 7X. Hát, a képek alapján valóban nem ilyennek képzel el az ember egy honvédségi, katonai gépet.

A hivatalos kommunikáció szerint ezek a gépek nem kormányzati feladatokat látnak el. Harangozó Tamás az ülésen azt mondta: ez az ország megengedhetne magának egy kormánygépet, ezért vagy vásároljanak ilyet, vagy ismerjék el, hogy a honvédség gépeit használják erre a célra. Harangozó azt mondta: január 6. óta várja, hogy a minisztériumban megnézhesse a „nem kormánygépek” repülési útvonalait tartalmazó írásos beszámolót. Ha a minisztérium ezt nem biztosítja, megfontolja, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter erre az RTL Klub Híradója szerint az ülésen azt válaszolta Harangozónak, hogy „ön nem tud különbséget tenni kormányzati gépek és katonai gépek kormányzati célokra történő alkalmazása között”. Az MTI tudósítása szerint Benkő azt mondta: a Magyar Honvédség katonai rendeltetésű gépei, a felszerelésük és a berendezésük alapján is jól látható, hogy „nem kormánygépek”, de a kormánytagok, a kormányfő és mindazok rendelkezésére állnak, „akiknek a szállítását meg kell oldani”. A HM korábban is azt állította: a gépek igénybevételére jogosult a kormány és a Köztársasági Elnöki Hivatal, hiszen a védett személyek légi szállítása – az európai gyakorlatnak megfelelően – Magyarországon is beletartozik a honvédség feladatkörébe. 

A kecskeméti kihelyezett ülésen bemutatták a Magyar Honvédség Airbus A319-esén mini kórházként funkcionáló intenzív ellátó egységet, valamint a honvédség új helikoptereit és kézifegyvereit. Ezeket nézheti meg ebben a galériában:

Az MTI tudósítása szerint Benkő Tibor azt mondta: a légi járművek nemcsak a harci feladatok ellátására és felderítési feladatokra, hanem kutatási, mentési és katasztrófavédelmi feladatok elvégzésében is az ország rendelkezésére állnak.

Az Airbus A-319 nagy előrelépést jelent a korábbi AN-26-os repülőgépekhez viszonyítva, hiszen jóval több, 126 ember szállítására alkalmas. Elődjéhez képest pedig nemcsak gyorsabb, de magasabban képes repülni. Ráadásul néhány óra alatt hordágyakkal és intenzív ellátási egységgel is felszerelhető.

A több feladat ellátására is alkalmas Airbus H145M könnyű helikopterről a miniszter azt mondta: a már beszerzett négy gép Szolnokon van, a következő tizenhat pedig idén és jövőre érkezik Magyarországra.

A résztvevők az Airbus H225 helikopter kivételével minden olyan repülőeszközt megnézhettek, amellyel a Magyar Honvédség a jövőben is számol. A közepes hatótávolságú, korszerű helikopterből 16 vásárlását tervezik, amelyekből az elsők 2023-ban érkeznek Magyarországra. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy a Gripenek lízingszerződése 2026-ig érvényes, az azt követő időszakra vonatkozó tervek kidolgozása folyik.

A bizottsági ülés résztvevői a kiskunfélegyházi üzemben összeszerelt fegyvereket is megnézhették. Benkő Tibor örömét fejezte ki, hogy a Magyar Honvédség most már olyan helyzetben van, hogy nem létszámcsökkentésről és megszorításokról kell beszélnie. Példaértékű életpályamodellt sikerült kidolgozni a magyar katonáknak – mondta, megemlítve, hogy míg 2010-ben 17 volt az önkéntes katonák száma, mára több mint 9 ezerre emelkedett.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként kötelezettségként vállalta azt az ajánlást, hogy honvédelemre, védelmi kiadásokra 2024-re a GDP két százalékát fordítja. Ennek legalább 20 százaléka pedig fejlesztési kiadás lesz. A költségvetési korrekciók után, 2010-ben ez az arány 0,8 százalék volt, jelenleg pedig 1,42 százalék. 

A magyar haderő fejlesztéséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen

(Borítókép: Dassault Falcon 7X repülőgép és személyzete Kecskeméten a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán 2020. február 27-én. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)