Hableány-baleset: a Szakértői Kamara nem tud róla, hogy fegyelmit kéne indítania egy rossz szakvélemény miatt

2019.10.11. 11:44

Nem tudnak arról, hogy a Fővárosi Főügyészség fegyelmi eljárást kezdeményez a Hableány ügyében adott téves szakvélemény miatt az Igazságügyi Szakértői Kamaránál, „ők is csak tegnap este olvasták a hírt”, mondta pénteken délelőtt az Indexnek Horváth Csaba, a kamara elnökhelyettese. 

Az ügyészség azután adott ki közleményt, hogy csütörtökön rákérdeztünk arra a legfrissebb rendőrségi jelentésre, melyből kiderült, hogy

a Viking Sigyn kapitánya üzeneteket és fotókat sem törölt a telefonjából. 

Bár az ügyészség június elején a saját honlapján erősítette meg, hogy a 64 éves férfi adatokat törölt a telefonjáról, letartóztatása emiatt  – az ügyészség szerint – pedig még inkább indokolt volt, kiadott közleményükben most a szakértő felelősségét firtatják és fegyelmi eljárás kezdeményeztek ellene. 

Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. A telefon további vizsgálata érdekében másik szakértő is kirendelésre került. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján – pár nappal ezelőtt – jelentésében megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állította az adattörlés tényét

– írták. 

Az Index információja szerint az ukrán kapitány telefonjáról és laptopjáról először egy budapesti székhelyű informatikai cég készített szakértői véleményt, amit később ugyanez a cég egészített ki. Ebben már arra jutott, hogy a kapitány adatokat törölt a készülékről, azt viszont nem határozta meg, hogy mit és mikor töröltek a mobilról.  

A vizsgálandó teljes adatállományt egy másik cég, a Communication Technologies Kft. munkatársai egy forintért nyerték ki a készülékből. Ők egyébként nem rendelkeznek igazságügyi szakértői kompetenciával. Ezeket az adatokat végül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály Forenzikus Osztálya elemezte és jutott arra, hogy a telefonról képek és fotók sem tűntek el. 

Elértük az első szakértői véleményt készítő cég ügyvezető-igazgatóját, aki nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Az Igazságügyi Szakértői Kamara elnökhelyettese későbbre ígért bővebb tájékoztatást. 

Frissítés: Az ügyészség pénteken az Indexszel azt közölte, hogy „ a Fővárosi Főügyészség a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnökének címzett intézkedését október 9-én adta postára.”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport