Orvos a veronai buszbaleset első hazai gyanúsítottja

6241732400 HUSZ7263
2019.01.04. 07:05

Azt az orvost gyanúsította meg a veronai buszbaleset kapcsán elsőként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, aki egészségügyileg alkalmasnak találta a busz korábban alvászavarral kezelt sofőrjét – írta a 24.hu.

A gyanúsított kihallgatása még december közepén történt meg, akkor azonban nem közölték, kiről van szó. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség megbízott csoportvezető ügyésze a 24.hu-nak elmondta: a gyanúsított panasszal élt a megalapozott gyanúsítás közlése ellen. Ennek elbírálása folyamatban van.

A Magyar Idők ugyanakkor úgy sejti, hogy a gyanúsított az egyik cég vezetője, amelynek köze lehet a busz átalakításához. Ennek során szerelték fel a pót-üzemanyagtartályt a buszra, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a jármű a híd pillérének ütközve gyorsan lángba borult.

A 2017. januári busztragédia 17 halálos áldozattal járt. Az olasz ügyészség hat vádlottat nevezett meg, köztük a busz magyar sofőrjét, V. Jánost, valamint az autópályaszakasz olasz mérnökét, a biztonsági elemek építését irányító műszaki hivatal vezetőjét és három olyan munkatársat, akik 25 évvel ezelőtt a biztonsági korlátok tesztelését végezték. A legutóbbi, decemberi tárgyaláson egyikük sem jelent meg a veronai bíróságon.